Június volt eddig a legjobb hónap az építőiparban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sokkal jobban vészelte át a válságot a magyar építőipar, mint az uniós – derült ki Koji László ÉVOSZ-elnök szavaiból.

Idén eddig a június volt a legjobb hónap az építőiparban, ekkor volt a legtöbb munka – mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Koji László elmondta, bár júniusban 15,7 százalékkal gyengébben teljesített az építőipar, mint egy évvel korábban, ezzel együtt 365 milliárd forintos beruházásával ez volt az idén eddig a legjobb hónap.

Kitért arra is, hogy miközben az épület- és lakásépítéssel foglakozó cégeknek 5 százalékkal nőttek a megrendelései, addig az út- és vasútépítéssel, valamint a mélyépítéssel foglalkozó vállalatoknak 30 százalékkal csökkentek.

Hozzátette, az Európai Unióban az építőipar teljesítménye körülbelül 25 százalékkal csökkent az első fél évben az egy évvel ezelőtti szinthez képest, míg Magyarországon 7,4 százalékkal.

Elmondta azt is, Magyarországon az építőiparban általában az állami és az önkormányzati megrendelések dominálnak, viszont most az utóbbiak nagyon visszaestek, így körülbelül 50 százalékkal kevesebb önkormányzati megrendelés volt idén az első fél évben, mint egy évvel korábban.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

28 üzemeltető pályázna a vidéki e-töltőállomások létesítését támogató program 28 milliárd forintjára

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) november elején induló pályázatával ösztönzi a hazai elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását. A támogatást igénylőknek legalább egy e-töltőállomás létesítését kell vállalniuk a ma még kevésbé ellátott járásokban – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

2024. október 25.

Elfogadtatná a SZÉP-kártyát a Bookinggal az NGM

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Katerina Shearert, a Booking.com Közép- és Kelet-Európai régió kormányzati kapcsolatokért felelős vezetőjét. Az egyeztetésen áttekintették a hazai szálláshelyfoglalás és turizmus aktuális helyzetét – jelentette be pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).