Űripari céget alapított a 4iG


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarország első kereskedelmi, valamint kormányzati és tudományos kutatási feladatokra is alkalmas műholdjának üzemeltetésére CarpathiaSat Magyar Űrtávközlési Zrt. néven leányvállalatot alapított a 4iG. A tőzsdei társaság igazgatóságának döntését hétfőn tette közzé a BÉT honlapján.

A leányvállalatot 5 millió forintos jegyzett tőkével és 365 millió forintos tőketartalékkal alapították, a 4iG többségi tulajdonrésze 51 százalékos, ami mellett irányítóbefolyással rendelkezik. A CarpathiaSatban a 4iG mellett az Antenna Hungária Zrt. 44 százalékos, a New Space Industries Zrt. pedig 5 százalékos tulajdoni résszel rendelkezik.
A tájékoztatás szerint a CarpathiaSat rendelkezik majd a Föld körüli pályaszakasz üzemeltetési jogával 2024-től húsz éven keresztül.

A 4iG stratégiai célja, hogy Magyarország mellett a kelet-közép-európai régió vezető informatikai és infokommunikációs vállalatává váljon, illetve a meghatározó pozíciókat építsen ki a távközlési szektorban.
Hangsúlyozzák, az első magyar műsorszórásra, internet- és telefonos szolgáltatásra, adatátvitelre és egyéb kutatási feladatokra is alkalmas műhold pályára bocsátása, valamint hosszú távú üzemeltetése jól illeszkedik a 4iG növekedési stratégiájába.

Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója a közleményben elmondta, az idén 25 éves 4iG történetének újabb fontos állomásához érkezett. A CarpathiaSat létrehozása, az első magyar kereskedelmi műhold fejlesztése, üzemeltetése olyan úttörő vállalkozás, amely jelentős fejlődési potenciált, és további üzleti lehetőségeket is biztosít a társaságuknak.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója felfüggesztette a 4iG-törzsrészvények, illetve a meghatározott származtatott eszközök tőzsdei kereskedését hétfőre, a kereskedési idő kezdetétől, a kibocsátó kérésére.
A 4iG Nyrt. jogelődjét 1990-ben egyedi szoftveralkalmazások fejlesztésére alapította magyar fejlesztők egy csoportja, akik célul tűzték ki, hogy a hazai piacon meghatározó kompetenciát építsenek fel Java, Ingres és más nyílt szabványú és forráskódú technológiákra.

A 2004-es tőzsdére lépése óta a cég több sikeres akvizíciót hajtott végre, így szélesítette tevékenységi körét, termékportfólióját. A holding leányvállalatai alkalmazásfejlesztéssel, vállalatirányítási rendszerek bevezetésével, informatikai infrastruktúrával, IT üzemeltetéssel, szervizszolgáltatással, üzleti intelligenciával, bankinformatikával és IT alkalmazások integrációjával foglalkoznak.

A 4iG részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, legutóbbi záróára 637 forint volt, éves minimuma 285,50 forintot, éves maximuma 991 forintot ért el.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. július 9.

A 4iG megveszi a T-Systems-t

A 4iG megállapodást írt alá a Magyar Telekom Nyrt.-vel a T-Systems Magyarország Zrt. megvásárlásáról – közölte a 4iG és a Magyar Telekom kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2019. augusztus 8.

Csökkent a Telekom nyeresége és bevétele

A Magyar Telekom Nyrt. csoport adózott eredménye éves összehasonlításban 1,5 százalékkal 14,5 milliárd forintra csökkent, árbevétele 4,1 százalékkal 160,8 milliárd forintra mérséklődött az idén a második negyedévben – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.