Júniusban 20,1 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest


Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára egy év alatt 29,3 százalékkal emelkedett, ezen belül leginkább az édesipari lisztesárué (53,0 százalék), a kenyéré (48,6 százalék), a tejtermékeké (41,4 százalék), a tojásé (40,1 százalék), a vaj és vajkrémé (35,6 százalék), a péksüteményeké (33,3 százalék), a száraztésztáé (30,4 százalék), a tejé (26,7 százalék) és a sajté (23,3 százalék). A termékcsoporton belül a liszt (5,8 százalék) és az étolaj (3,1 százalék) ára nőtt a legkisebb mértékben.

A háztartási energia 34,3 százalékkal drágult, ezen belül a vezetékes gáz 43,0, a palackos gáz 44,6, az elektromos energia 26,6 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 18,7 százalékkal, ezen belül a szeszes italoké 24,4 százalékkal nőtt.

A tartós fogyasztási cikkekért 6,1 százalékkal, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 14,6, az új személygépkocsikért 14,5, a fűtő- és főzőberendezésekért 13,9, a szobabútorokért 9,5 százalékkal kellett többet fizetni. Az állateledelek ára 47,6 százalékkal, a mosó- és tisztítószereké 36,9, a testápolási cikkeké 24,1, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 11,5 százalékkal lett magasabb.

A járműüzemanyagok 20,2 százalékkal drágultak. A szolgáltatások díja 14,4 százalékkal emelkedett, ezen belül az autópálya-használat, gépkocsikölcsönzés, parkolás 27,0, a sport- és múzeumi belépők 26,1, a járműjavítás és -karbantartás 22,1, az üdülési szolgáltatás 21,0, a lakásjavítás és -karbantartás 18,5, a taxi 18,2 százalékkal került többe.

A fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékos havi emelkedésén belül az élelmiszerek ára 0,4 százalékkal csökkent. Ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs) 3,2 százalékkal, a vaj és vajkrém 2,8, a tej 2,7, a sajt 2,3, a száraztészta 1,6 százalékkal került kevesebbe. A csokoládé és kakaó 1,9, a sertéshús 0,8 százalékkal drágult.

A háztartási energia ára 2,1 százalékkal mérséklődött, ezen belül a vezetékes gázért 4,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A járműüzemanyagok ára 2,2 százalékkal emelkedett. A mosó- és tisztítószerek ára 2,4, a testápolási cikkeké 0,6, az állateledeleké 1,1 százalékkal magasabb lett. A szolgáltatások 0,9 százalékkal drágultak, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 6,6, a társasházi közös költségért 1,5, a lakbérért 0,8 százalékkal többet kellett fizetni – közölte a KSH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).