Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Meg nem történt ügyletek után 25 millió forint áfát akart visszaigényelni egy cég, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzésén kiszűrték; az adóhatóság 65 millió forintra bírságolta a kriptovalutával foglalkozó céget – közölte pénteken az adóhivatal.
A kriptovaluta-portfóliókat kezelő cég információ-technológiai szaktanácsadásról szóló, de ki nem fizetett számlák áfáját is beszámította a levonható adóba, miközben azt a szaktanácsadó társaság nem vallotta be. A NAV mindkét cég ellenőrzésével göngyölítette fel az ügyet, egyikük eleve a kockázatos vállalkozások listáján szerepelt – írja közleményében a hivatal.
Jelezték: a tanácsadó cég elvileg kriptovaluta-portfóliókat kezelt, ügyfelei kriptobefektetéseit egyetlen számlán vezette. Az ügyfelek szerződéskötés után a kft. kriptovaluta-pénztárcájába utalták az összeget, ami a portfólió részeként bekerült a tőzsdére. A rendszert egy állítólagos robot monitorozta, de a piaci folyamatokat emberi beavatkozással elemezték. Az ellenőrzéskor a NAV ellenőreinek a robot létezését a cég alkalmazottai nem tudták megerősíteni és a bankszámlakivonatok is rácáfoltak a történetre: nyoma sem volt kriptovalutának, így a befektetés, és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások sem történhettek meg – emelte ki az adóhivatal.
A tanácsadó cég sem az ellenőrzéshez szükséges dokumentumokat, sem az áfabevallást nem küldte be a NAV-hoz. A közlemény szerint arra hivatkoztak, hogy díjaik hatvan százalékát elengedték, hogy csökkenjen a fizetendő áfa. A NAV megállapította: a tanácsadó vállalkozás számlái nem hitelesek, az azokon szereplő gazdasági események valótlanok, így áfatartalmukat sem vonhatja le a látszólagos szaktanácsadást „igénybe vevő” cég. Ez a társaság egyébként kockázatos minősítéssel rendelkezett, ezért a több mint 25 millió forintos jogosulatlan visszaigénylése után 260 százalékos adóbírsággal sújtották – közölték.
(MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!