Kamatot csökkentett a jegybank


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal 0,60 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, a kamatfolyosó nem változott.

Előző, júniusi ülésén a testület ugyancsak 15 bázisponttal – 0,75 százalékra – csökkentette a jegybanki alapkamatot, amely 2016. május 25. óta állt 0,90 százalékon.

Elemzők akkor váratlannak nevezték a monetáris tanács kamatcsökkentését, a mostani enyhítésre azonban számítottak, mivel Virág Barnabás, az MNB nemrég kinevezett alelnöke a kamatcsökkentés után néhány nappal azt mondta, hogy a júliusi kamatdöntő ülésen ő maga fog újabb 15 bázispontos kamatcsökkentést javasolni, de hozzátette „nem opció és nem lehetőség ezen szint alá menni”.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 28.

A forrásbevonásban segíti a vállalkozásokat egy új alkalmazás

Elkészült a Vállalkozói Információs Portállal (VALI) integráltan működő Forrástérkép elnevezésű alkalmazás, amely a finanszírozási lehetőségek bemutatásával segíti a vállalkozásokat, azon belül főként a mikro- és kisvállalkozásokat – közölte az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.

2023. szeptember 28.

Felkai: növelni az ökológiai művelésű területek mennyiségét

A fenntarthatóság része a mindennapoknak, a témában megfogalmazott keretek és konkrét intézkedések a teljes élelmiszerláncra hatással vannak. Szükséges a kapcsolódó folyamatok nyomonkövetése és minden érintett szereplő bevonása a döntések előkészítésébe és adaptálásába – mondta az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Felkai Beáta Olga szerdán Tapolcán.

2023. szeptember 28.

Royal Flush az IT-szektorban, avagy ami mindent visz: ransomware

Ransom malware vagy ransomware egy olyan típusú rosszindulatú program, amely megakadályozza a felhasználókat, hogy hozzáférjenek a rendszerükhöz, avagy a személyes fájljaikhoz. Rendszerint váltságdíjat követelnek a hozzáférés visszaadásáért cserébe.