Két hét múlva áfaemelés – Ha felkészül, jól járhat!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Heves vitákat kavart az utóbbi hetekben, hogy a július 1-jén hatályba lépő áfaemelés okozhat-e akár több százezer forintos váratlan költséget az új lakást vásárlók számára.

A pénzügyi tárca szerint viszszamenőleges tehernövekedéssel nem kell számolni, a szakemberek szerint azonban igen. Valójában az, hogy az áfaemelés mekkora terheléssel jár a vásárlók számára, a szerződések időzítésén és a már befizetett előlegek arányán múlik.

Ha a vevő az új lakás beszerzéséhez kapcsolódó előleget június 30-ig kifizeti, ez az összeg még a jelenleg hatályos adókulccsal – vagyis 20 százalékkal – adózik. Csak az előleggel le nem fedett ellenérték – vagyis a vételár fennmaradó része – esik az új, 25 százalékos áfakulcs alá – áll a pénzügyi tárca minapi közleményében, amelyet az általános forgalmi adóval kapcsolatos tévedések tisztázására tettek közzé.

A PM-ben hozzátették: ha a július 1-je előtt kézhez vett előleg lefedi a teljes vételárat, úgy a teljes öszszeg után 20 százalékos az adó, és ugyanez a helyzet a lakás vagy ház ellenértékébe beszámítható foglalóval. Igaz a 20 százalékos adómérték a július 1-je előtt kifizetett részletekre is.

Mindez magából az áfatörvényből, valamint a május közepén elfogadott jogszabály átmeneti rendelkezéséből fakad. Ezek szerint ugyanis termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetén ha a felek részletfizetésben vagy határozott időre szóló elszámolásban állapodtak meg, teljesítésnek az ellenérték megtérítésének azon esedékessége számít, amelyre az adott részlet vagy elszámolás vonatkozik.

Forrás: Világgazdaság Online


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.