Kevés az autó Magyarországon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ötvenhat év alatt cserélődhet csak le a magyarországi személyautó-állomány, ha az eladott új autók száma évi ötvenezer marad – mondta Rátosi Róbert, a PricewaterhouseCoopers (PwC) Magyarország Kft. adó-tanácsadási menedzsere.


Rátosi Róbert közölte: évente 120-150 ezer új autó eladásával 20-25 év alatt cserélődne le a hárommilliós állomány, és ezzel a szinttel sem növekedne a személyautók száma.

Magyarországon száz lakosra 30, Szlovákiában 31, Csehországban 43, Lengyelországban 45 autó jut – tette hozzá a menedzser.

A PwC az idén már ötödik alkalommal végzett felmérést az autókereskedők körében. Ebből kiderült, hogy a tavaly eladott 53 ezer új autót csökkenteni kell a reexporttal, amelyet 7-8 ezer darabra becsültek a kereskedők.

Európában a tavaly eladott 12 millió új autó 8,2 százalékkal kevesebb a 2011. évinél, ehhez képest a magyarországi 17,6 százalékos növekedés a legmagasabb az unióban. Abszolút értékben viszont jól mutatja a lemaradást az, hogy Csehországban 174 ezer új autót adtak el tavaly, de a magyarhoz képest fele lakosú Szlovákiában is 69 ezer kelt el.

Deák László adó-tanácsadási igazgató elmondta: a kereskedők szerint a regisztrációs adó csökkentése nem hozta a várt eredményt. Az új autók ára ugyan 3 százalékkal csökkent, de ez nem növelte a keresletet. Ellenben fellendítette a használtautó-importot, és jelentősen csökkentette a költségvetési bevételt. A használtautó- import jelentős hányada ugyanis a szürke zónában folyik.

A megkérdezett kereskedők – a saját cégükre vonatkozóan – átlagosan 2,8 millió forintban jelölték meg a pénzügyi tranzakciós illeték éves összegét. A telekadó pedig főleg a vidéki, nagy telken elhelyezkedő autókerekedéseket sújtja.

A kereskedők bevételének 27 százaléka származik az új autók utáni árrésből. Az értékesített használt kocsik árrése ad mintegy 22 százalékot, míg a bevétel 44 százalékát termelik a javítóműhelyek. A lízing utáni jutalék szinte nullára olvadt.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.