Kevesebb élelmiszer, több benzin fogyott


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kéthavi növekedés után júniusban csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest: a naptárhatástól megtisztított adatok szerint a forgalom 0,4 százalékkal maradt el a tavaly júniusitól, a kiigazítatlan adatok szerint 0,9 százalékos volt a csökkenés – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az első korrekció szerinti adatokat.


Az adatok megegyeznek az augusztus 5-én közzétett gyorsbecslés számaival. Júniusban az élelmiszereladások volumene az előzetesen közölt 1,9 százalékkal szemben 1,8 százalékkal esett vissza, a nem élelmiszer jellegű termékeké 0,5 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál; ez megegyezik a gyorsbecsléssel. Az üzemanyag-forgalom harmadik hónapja nőtt, júniusban 2,4 százalékkal.

Az iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem volumene 2,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest a naptárhatástól megtisztított adatok szerint, míg a textil-, ruházati és lábbeli termékek forgalma 1,9 százalékkal emelkedett.

 

 

A bútorok és műszaki cikkek forgalma 3,1 százalékkal esett vissza júniusban, a könyv, számítástechnikai és egyéb iparcikkeké pedig 4,9 százalékkal csökkent az előző év júniusához képest.

A használt cikkek forgalma a májusi, több mint 10 százalékos emelkedés után júniusban 0,7 százalékkal nőtt az előző júniushoz képest, a csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene jelentősen, 62,7 százalékkal bővült, ami 2012 januárja óta a legmagasabb érték.

Az előző hónaphoz képest 1,9 százalékkal kisebb volt a kiskereskedelmi forgalom a szezonálisan és naptárhatástól megtisztított adatok szerint, a májusi 1,7 százalékos csökkenés, és az áprilisi 5,7 százalékos növekedés után. Májushoz képest 0,7 százalékkal csökkent az élelmiszerfogyasztás és 2,6 százalékkal az üzemanyag forgalom, a nem élelmiszer jellegű termékek eladása pedig 1 százalékkal esett vissza.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. október 2.

Emelkedett a BUX szeptemberben

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX augusztus végéhez képest 0,1 százalékos emelkedéssel, 55 838,5 ponton zárta a szeptembert – közölte a BÉT hétfőn.

2023. október 2.

A magyar vállalkozások negyede késve jut a pénzéhez egy kutatás szerint

A magyar vállalkozók több mint fele átélte már azt a kellemetlen érzést, hogy késve jut a pénzéhez, és a számla lejárta után sem érkezik SMS a banki utalásról. Közel negyedük számára (24%) gyakori élmény az, hogy tartoznak nekik. A Számlázz.hu az Opinióval együttműködve készíttetett reprezentatív online felmérést a hazai vállalkozók pénzügyi helyzetéről, mindennapi nehézségeikről.

2023. október 2.

A növekedés mértéke várhatóan elmarad az inflációtól

Enyhén magasabb árbevétel- és nyereségnövekedéssel tervez a hazai kkv-szektor az év elejéhez képest, de továbbra is messze az infláció alatt vannak a várakozások: átlagosan 8,6 százalékos bevétel-, és 4,4 százalékos profit reálérték növekedést valószínűsítenek a következő egy évben. A K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményeiből az is kiderül, hogy a nem túl biztató pénzügyi várakozások a beruházási szándékot is visszafogják. Jelenleg 10-ből 6 cég tervez fejlesztést a következő egy évben, ami főként informatikai beruházásokat jelent.