Emelkedett a BUX szeptemberben
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX augusztus végéhez képest 0,1 százalékos emelkedéssel, 55 838,5 ponton zárta a szeptembert – közölte a BÉT hétfőn.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Két újabb, online adatkapcsolatra képes pénztárgép jelent meg a piacon, így a pénztárgépcserére kötelezettek már hat engedélyezett gép közül választhatnak – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A tárca közleménye szerint a LA Pénztárgép Kft. egy „Sento” típusú gépre, a Micra-Metripond Kft. pedig egy új „Mini” típusú pénztárgépre kapott forgalmazási engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól (MKEH) pénteken, és további kérelmek elbírálása van folyamatban.
Az NGM bízik abban, hogy az újabb szereplők megjelenésével tovább élesedhet az árverseny, így a minisztérium további árcsökkenéssel számol.
A tárca közleményében emlékeztet arra, hogy az állam a kisboltosok átállását gépenként 50 ezer forinttal támogatja. A pénztárgépek árát tehát az is csökkenti, hogy az 500 millió forint éves árbevétel alatti vállalkozások öt pénztárgép cseréjéhez azonnali támogatást kaphatnak – fogalmazott az NGM.
Mérlegképes Kreditkártya |
---|
Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide! Rodin mérlegképes kreditpontos rendezvények – további részletek itt. A Complex Kiadó kreditpontot érő kiadványai |
Az elkövetkezendő időszakban 200 ezer pénztárgépet kell kicserélni. Jelenleg öt forgalmazó, az LA Pénztárgép Kft., az Alt Cash Kft., a Laurel Számítástechnikai Kft., a Micra-Metripond Kft. és a Montel Informatika Kft. kínál pénztárgépeket – összegezte a minisztérium.
Az NGM felhívta a pénztárgépcserére kötelezettek figyelmét arra is, hogy online adatszolgáltatásra csak az a pénztárgép alkalmas, amelyet az MKEH engedélyezett. Jelenleg az öt forgalmazó termékei közül lehet választani, de az engedélyezett típusokat az MKEH folyamatosan közzéteszi honlapján.
A tárca a visszaélések miatt kéri a pénztárgépcserére kötelezett vállalkozásokat: a megrendelés, illetve az előlegfizetés előtt győződjenek meg arról, hogy az értékesítő által ajánlott pénztárgépet az MKEH valóban engedélyezte-e.
A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalkozóknak legkésőbb augusztus 31-ig meg kell tenniük az átállás érdekében előírt lépéseket, tehát a jövő hét végére valamennyi érintettnek rendelkeznie kell érvényes pénztárgép-megrendeléssel.
Az elektronikus naplóval nem rendelkező pénztárgépek online pénztárgépre cserélésének határideje augusztus 31., míg az elektronikus naplóval rendelkező gépeket idén december 31-ig kell lecserélniük a kereskedőknek. 2014. január 1-jétől már csak online pénztárgép használható minden magyarországi kereskedelmi egységben.
(Forrás: MTI)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX augusztus végéhez képest 0,1 százalékos emelkedéssel, 55 838,5 ponton zárta a szeptembert – közölte a BÉT hétfőn.
A magyar vállalkozók több mint fele átélte már azt a kellemetlen érzést, hogy késve jut a pénzéhez, és a számla lejárta után sem érkezik SMS a banki utalásról. Közel negyedük számára (24%) gyakori élmény az, hogy tartoznak nekik. A Számlázz.hu az Opinióval együttműködve készíttetett reprezentatív online felmérést a hazai vállalkozók pénzügyi helyzetéről, mindennapi nehézségeikről.
Enyhén magasabb árbevétel- és nyereségnövekedéssel tervez a hazai kkv-szektor az év elejéhez képest, de továbbra is messze az infláció alatt vannak a várakozások: átlagosan 8,6 százalékos bevétel-, és 4,4 százalékos profit reálérték növekedést valószínűsítenek a következő egy évben. A K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményeiből az is kiderül, hogy a nem túl biztató pénzügyi várakozások a beruházási szándékot is visszafogják. Jelenleg 10-ből 6 cég tervez fejlesztést a következő egy évben, ami főként informatikai beruházásokat jelent.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!