Kevesebbet költenek informatikára a vállalkozások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kis- és középvállalkozások mintegy 70 százaléka csökkenti informatikai beszerzését az idén a gazdasági válság hatására, mintegy 23 százalékuk meg is változtatja a beszerzések tartalmát, 7 százaléka teljesen lefújta a fejlesztési terveket, míg 4 százaléka csupán elhalasztotta azokat.

A Publicus Research által a Pont ez Holding Kft. megbízásából készült felmérés szerint a kkv-k 74 százaléka már érzi a gazdasági válságot, ami 90 százalékuk szerint legalább egy évig, vagy tovább fog tartani. A cégvezetők háromnegyede a válság hatására átalakította az idei üzleti tervét, mivel közel felük a bevétel visszaesésével számol.

A kutatás szerint az IT-költések visszafogása természetes lépés, mivel azonban az informatikai felszereltség a jövőbeni versenyképesség és az innováció záloga is egyben, e kiadások drasztikus visszafogásával a cégek könnyen maguk alatt vághatják a fát.

Ez különösen a piacot amúgy is drasztikusan újrarendező válság idején lehet különösen kritikus egy vállalkozás sikere szempontjából. Az optimális egyensúly megtalálása a jelen gazdasági körülmények között azonban nem könnyű feladat – ismeri el a közlemény. A kutatás eredményeiből kiderült: a válaszolók 49 százaléka alacsonyabb, 38 százaléka változatlan, míg 11 százaléka magasabb bevételre számít az idén, mint tavaly. Ennek megfelelően a kkv-szektor szereplői beszerzési terveiket 61 százalékban csökkentették, 23 százalékuk változatlanul hagyta, míg 14 százalékuk növelte. A megkérdezettek 74 százaléka vélte januárban, hogy a válság már elérte az országot, 14 százalékuk vélekedett úgy, hogy csak a jövőben éri el, s mindössze 1 százalék gondolta, hogy elkerüli. Arra kérdésre, hogy a válság jövőre nagyobb, vagy kisebb lesz-e, avagy szinten marad-e, a válaszadók 79 százaléka nagyobb és csak 1 százaléka prognosztizálta a kisebb válságot. A jelenlegi szintet 11 százaléklék válaszoló tartotta valószínűnek.

A válság időtartama kapcsán a megkérdezettek 56 százaléka vélte úgy, hogy túlnyúlik az egy éven, 34 százalék szerint mintegy egy évig tart majd, míg 6 százalék fél évre saccolta idejét. A válaszolók 72 százaléka szerint a válság jelentősen befolyásolja a vállalatok üzleti tervét, míg 16 százalék szerint nem lesz rá hatással. A pénzügyi válság előtt a cégek 41 százaléka tervezett informatikai beszerzéseket, míg 47 százalékuk akkor sem. A cégek leginkább, 88 százalékban az eszközbeszerzéseken spórolnak majd, 51 százalékban a programfrissítéseken és -fejlesztéseken, 21 százalékban az üzemeltetési költségeket szűkítik. A vállalatok 18 százalékban az új informatikai munkatársakon spórolnak.

Forrás: Világgazdaság Online


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.