Kiemelkedő eredménnyel zárta az első fél évet a Vajda-Papír


A várakozásnak megfelelően kiemelkedő eredménnyel zárta az első fél évet Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír: nettó árbevétele több mint 29 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban 21,5 milliárd forintot tett ki – közölte a társaság.

Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. alapító-ügyvezetője az erősödő kereslettel, a cég növekvő hatékonyságával és a folyamatos innovációkkal, köztük a közületi üzletág erősítésével, valamint az energia- és alapanyagárak csökkenésével indokolta a bővülést. Az első fél év alapján az idén kétszámjegyű növekedésre számítanak az eladott termékek volumenében, és 15 százalékos árbevétel növekedésre – tette hozzá. Ismertetése szerint az első hat hónapban 1,67 milliárd forint volt a konszolidált adózás előtti nyereség. Az erre az időszakra eső EBITDA 2,977 milliárd forintra nőtt a tavaly azonos időszaki 21 millió forintról.

Az ügyvezető igazgató emlékeztetett rá, hogy 2022-ben csoportszinten megduplázta árbevételét a Vajda-Papír Csoport itthoni és norvégiai gyáraiban is. A vállalatcsoport forgalma tavaly meghaladta a 80 milliárd forintot, a norvégiai leányvállalaté pedig megközelítette a 20 milliárdot.

Vajda Attila elmondta: a kft. értékesítési piacain 2023 első fél évében nőtt a higiéniai papírtermékek kereslete. A vállalat csaknem 26 ezer tonna készárut értékesített az év első hat hónapjában, 12,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Mindez 34 százalékos értékesítési árbevétel-növekedést eredményezett a belföldi piacon, miközben az exportértékesítés 38 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál.

A vállalat költségeinek 65-70 százalékát kitevő higiéniai alappapír átlagos beszerzési ára a világpiacon 2021-ben indult növekedésnek, és a drágulás 2022 első fél évében is folytatódott. A cellulóz világpiaci ára 2022 4. negyedévében indult csökkenésnek és 2023-ban stabilizálódni látszik, így 2023 első felének végén az alappapír előállítási költsége 35-40 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

Emlékeztetett: az elmúlt egy év számtalan kihívás elé állította a cégvezetést, ezek közül az alapanyagok jelentős drágulását, az energiaárak elszállását emelte ki, és megjegyezte, hogy a menedzsment a problémák enyhítésére kidolgozott megoldásokat a fenntarthatóság jegyében. Növelték a zöldtechnológia és a megújuló energia használatát, a papír alapanyagnál keletkező hulladék 100 százalékát újrahasznosítják és csökkentették a vízfelhasználást. Ennek köszönhetően sikerült mérsékelni a megugró energiaárak hatását, a cellulóz áremelkedésének következményeit pedig a saját alappapír-gyártás növelésével enyhítették. Vajda Attila hangsúlyozta, hogy az elmúlt 10 évben mintegy 40 milliárd forintot fordítottak arra, hogy a higiéniai papírgyártás és a cég üzemeltetése a legkörnyezetkímélőbb, fenntartható technológiákkal valósulhasson meg. A környezetvédelmi, társadalmi felelősségvállalási és vállalatirányítási (ESG) jelentésükben pedig vállalták, hogy a cég 2030-ig 20 százalékkal tovább csökkenti vízfogyasztását, 50 százalékkal növeli a megújuló energiák használatát és 2050-re a működése karbonsemlegessé válik.

A higiéniai alappapír gyártóüzem beruházását 2017 második negyedévében indították Dunaföldváron, a termelés 2018 végén indult. 2022-ben 16 milliárd forintos beruházási fázisban kétszer akkora kapacitású alapanyaggyártó gépsort üzemeltek be, és bővítették az üzem területét; az új papírgépnek köszönhetően Európa legnagyobb higiéniai papírgyártó kapacitása jött létre Dunaföldváron, és lehetővé vált, hogy a vállalatcsoport teljes alappapírigényét a saját üzemükben állítsák elő. Ezzel a természetes fedezettel csökkenthető az alappapír drágulásának hatása – mutatott rá. 2022-ben a papírgép nagyobb kapacitását is jobban kihasználva egy újabb feldolgozógépet is beüzemeltek Dunaföldváron, ami jelentős szállításiköltség-megtakarítást és fenntarthatóbb működést jelent.

A Vajda-Papír 24 éve alakult családi vállalkozásként, csoportszinten mintegy 650 munkavállalót foglalkoztat. A cég 2013-óta Norvégiában is jelen van egy több mint 130 munkavállalót foglalkoztató leányvállalattal. A cég 2020-ban és 2021-ben összesen 20 milliárd forintot meghaladó kötvénykibocsátást hajtott végre. A magyarországi értékesítés mellett a vállalat higiéniai papírtermékeit a világ több mint 30 országába szállítják, a csoport teljes higiéniai papírtermék-előállításának több mint 50 százalékát exportpiacokon értékesítik.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).