Kiesett a vendéglátók bevételének a 45,4 százaléka Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A járvány második hulláma ellen hozott korlátozó intézkedések hatására 48,6 százalékkal csökkent a vendéglátóhelyek forgalmának volumene.

Tavaly novemberben 48,6 százalékkal csökkent a vendéglátóhelyek forgalmának volumene, árbevételük pedig 45,4 százalékkal zuhant, az előzetes adatok szerint decemberben hasonló mértékű, 45,3 százalékos volt az árbevétel csökkenése a pénztárgépek adatai alapján – közölte Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője.

A vendéglátóhelyek forgalmának visszaesése jóval mérsékeltebb a 2020 tavaszihoz képest. Egyrészt több vendéglátóhely tudott alkalmazkodni a házhozszállításhoz, másrészt a munkahelyi és iskolai étkeztetés jóval kisebb mértékben csökkent.

A járványhelyzet miatt az első negyedévben nem várható érdemi változás, azonban az oltás előrehaladásával, a veszélyeztetett csoportok átoltottságával lassan és fokozatosan lehet enyhíteni a korlátozásokon.

vendéglátás

Erre a tavaszi hónapoktól lehet számítani az elemző szerint, így a második negyedévben már némileg élénkülhet a vendéglátás forgalma. Teljes nyitás azonban csak és kizárólag a társadalom kritikus szintű, legalább 60 százalékos átoltottsága esetén lehetséges, így remélhetőleg a nyári hónapokban már érdemi fellendülésre lehet számítani.

Suppan Gergely szerint amennyiben az átoltottságot nemzetközi szinten is sikerül elérni, a nemzetközi turizmus is gyorsan magára találhat, tekintve az óriási kielégítetlen igényeket, így az további lendületet adhat a vendéglátásnak is. A vendéglátás és a turizmus újraindítása a kritikus szintű átoltottság előtt is lehetséges, a tervezett oltásigazolások alkalmazásával, amellyel a beoltottak már igénybe vehetnék a vendéglátási szolgáltatásokat – hívta fel a figyelmet az elemző.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.