Kik járnak jól a 2010-es adószabályokkal?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A keveset és a nagyon sokat keresők nem fognak érezni változást a nettó jövedelmükben január elsejétől – mondta el az InfoRádiónak a Deloitte adópartnere. Veszprémi István kiemelte: jelentős nettó megtakarítást a bruttó 250-300 ezer forintot keresők tapasztalhatnak majd.

Mindenféleképpen jobban járnak a bruttó 150 ezer és az egymillió forint között keresők januártól az szja-törvény változásait követően – mondta az InfoRádiónak a Deloitte adópartnere.

Veszprémi István kiemelte, hogy azok járnak igazán jól, akik bruttó 250-300 ezer forintos bérrel rendelkeznek, náluk jelentős nettó megtakarítást fog okozni a változás. Ugyanakkor alig fognak megtakarítást érezni a kiugróan sokat, illetve a nagyon keveset keresők – tette hozzá.

A munkavállalók oldaláról nem jelent semmilyen technikai változást a januártól életbe lépő módosítás, a bérszámfejtő papíron látnak majd mást, de az a lényeges, hogy mennyi a nettó összeg – közölte. A szuperbruttósítás révén a munkáltató által a munkavállaló után fizetett társadalombiztosítási jutalék is a jövedelemadó-alap részévé válik, így látható lesz, mennyibe kerül a munkaadónak a dolgozó.

A természetbeni juttatások változása a cafeteria rendszerekre gyakorol hatást – emelte ki a Deloitte adópartnere. Kifejtette: egy kedvezményesebb, 25 százalékos, illetve egy nagyobb adóteherrel rendelkező kategóriába sorolták be a természetbeni juttatásokat. Ha emelkedik a béren kívüli juttatások adó- és járulékterhelése, akkor kevesebb jut majd erre – hangsúlyozta.

Forrás: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=124621


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

GVH-elnök: A fogyasztók mindig az elsők!

Kiállt a magyar fogyasztók érdekei mellett Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke Párizsban az OECD fogyasztóvédelmi bizottsága által rendezett, két napos szakmai konferencián, ahol a résztvevők a digitális és zöld átállást vitatták meg a fogyasztóvédelem oldaláról – közölte a GVH.

2024. október 9.

AM: a sikeres mezőgazdaság alapja a fenntartható élelmiszeripar

Magyarországon a mezőgazdaságnak mindig is erős kultúrája volt, mára pedig azok tudnak sikeres mezőgazdasági országok lenni, ahol sikeres az élelmiszeripar is – mondta Nobilis Márton a Clever Food kiállítás megnyitóján szerdán, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.

2024. október 7.

Elutasítják a rövid távú lakáskiadás teljes betiltását Budapesten szakmai szervezetek

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára. Huszonhat szakmai szervezet közös szakmai álláspontot alakított ki az ügyben, amelyet az új Fővárosi Közgyűlés megalakulásának apropóján tettek közzé a Turizmus.com-on.