Kilőttek az ipari termelői árak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Februárban a belföldi értékesítés árai 35,6 százalékkal, a forintban számolt exportárak 15,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál Az ipari termelői árak egy év alatt  átlagosan 22,4 százalékkal emelkedtek  – közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az áremelkedés ütemét elsősorban az alapanyag- és energiaárak, valamint a munkabérek emelkedése befolyásolta – jegyezte meg a jelentés. Az előző hónaphoz képest a belföldi értékesítési árak 1,5, az exportértékesítési 1,2, az ipari termelői árak összességében 1,3 százalékkal nőttek. A belföldi áremelkedés a januári 4,5 százalékos meredek emelkedés után szelídült meg, az exportárak a januári 1,4 százalékos csökkenésből csaptak át emelkedésbe. A havi változás hatására megtorpant a belföldi árak éves emelkedésének 2020. júniusa tartó gyorsulása, februárban az emelkedés üteme 0,1 százalékponttal alacsonyabb volt a januári 35,7 százaléknál. Az exportárak éves emelkedése 0,2 százalékponttal meghaladta a  januárit.

Belföldön a feldolgozóiparban 24,4, az energiaiparban 64,5 százalékos volt a termelői árak éves emelkedése. A járműgyártásban 7,3 százalékosra gyorsult az áremelkedés a januári 5,8 százalékosról, az élelmiszeriparban pedig 16,6 százalékosról 18,4 százalékra. A számítógépek termelői áremelkedése 2,0 százalékponttal 8,4 százalékosra, a villamosberendezéseknél és a gépgyártásban egyformán 0,6 százalékponttal 15,2, illetve 6,3 százalékosra gyorsult. A vegyiparban 4,1 százalékponttal, az olajfinomításban 4,9 százalékponttal csillapodott az áremelkedés üteme, de így is 53,6, illetve 60,4 százalékos volt.

Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön az energiatermelő ágazatokban 60,8 százalékkal a beruházási javakat gyártókban 9,3, a fogyasztási cikkeket gyártókban 15,6 százalékkal nőttek az árak, a tartós fogyasztási cikkek 17,5 százalékkal drágultak.

Exportban a  feldolgozóiparban 10,6 százalékos, a mindössze  3,8 százalékos súlyú energiaiparban 173 százalékos volt a drágulás a világpiaci árak növekedése következtében. A járműgyártás a januárival megegyező 3,2 százalékos áremelkedést  mutatatott, a számítástechnikai cikkeké alig 0,1 százalékponttal 4,4 százalékra kúszott fel. Az élelmiszerek külpiaci ára 15,2 százalékkal nőtt az előző havi 14,2 százalék után. A gépek  4,4, a villamosberendezések 7,2 százalékkal drágábban kelnek el, mint egy éve.  A vegyipari exportárak 44,2, a gumiiparé 13,9 százalékkal emelkedtek, a gyógyszerárak 12,6 százalékkal volt magasabbak az egy évvel korábbinál.

Az év első két hónapjában a belföldi értékesítés árai 35,7, az exportértékesítéséi 15,6 százalékkal emelkedtek, így az ipari termelői árak összességében 22,4 százalékkal nőttek a múlt év azonos időszakához viszonyítva.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. december 6.

10-20 százalékos áremelés jöhet az építőanyagoknál

Az építőanyaggyártók költségeit hónapok óta növeli az energia és a fuvarozás drágulása, ráadásul az alap- és nyersanyagpiaci árak az első fél évben tapasztalt magas szinten stabilizálódtak, így a gyártók több terméküknél (épületgépészeti termékek, szálas hőszigetelő anyagok) 10-20 százalékos áremelésre kényszerülnek 2022-ben.
2022. február 11.

15 éves csúcson az infláció

Januárban a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál; legutóbb 2007. augusztusban volt ennél nagyobb az infláció. Az elmúlt egy évben az üzemanyagok és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,4 százalékkal nőttek – közölte honlapján a KSH.
2020. november 2.

Az exportárak alaposan megemelték az ipari árakat

Szeptemberben 5,2 százalékkal haladták meg az ipari termelői árak az egy évvel korábbit, amelyen belül az exportértékesítés forintban mért árai 7,3 százalékkal, a belföldi értékesítés árai 1,0 százalékkal emelkedtek.