Kockázati Tőkeprogram kkv-knak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizennyolc pályázat érkezett be az augusztus 28-án lezárult Új Magyarország Kockázati Tőkeprogram alapkezelőit kiválasztó kiírásra – közölte Oravecz Péter, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szóvivője.

A pályázatok értékelése megkezdődött, a pályázati kiírás szerint az NFÜ 2009. október kilencedikén hirdet eredményt. Az első közvetítői szerződéskötésekre még novemberben sor kerülhet, amit az alapok bejegyeztetése követ. A források várhatóan a jövő év legelejétől állnak az induló, illetve az életciklusuk növekvő szakaszában levő innovatív kis- és középvállalkozások rendelkezésére.

MTIA július 15-én megjelent kiírásban összesen negyven és félmilliárd forint forrást hirdettek meg kockázati alapkezelők részére: az összeg nyolcvanöt százalékát az Európai Unió, tizenöt százalékát a magyar kormány adja. A nyertes alapkezelők az összeget legalább harminc százalékban magánbefektetőktől származó további forrással egészítik ki. Az így elinduló kockázati tőkealapok mintegy ötvennyolcmilliárd forint értékben támogatják a magyarországi kkv-k tőkefinanszírozását.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség július 15-én jelentette meg ismét az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogram pályázati kiírásait, mivel az előző tendert június elején eredménytelenné nyilvánította.

Forrás: origo


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.