A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ténylegesen 5000 eurót kell befizetni, ás az ügyvédi díjat is felezik.
Július elsejétől a korábbi 35 000 helyett már tízezer euró saját tőkével lehet korlátolt felelősségű társaságokat bejegyeztetni, ebből 5000 eurót kell kénylegesen befizetni az eddigi 17 500 helyett. Csökken a társasági adó minimális összege is, évi 1750-ről ötszáz euróra.
Felére csökkennek az alapításkor fizetendő ügyvédi és közjegyzői díjak, és megszűnik az alapítás hivatalos lapban való közzétételének kötelezettsége.
A kft.-k működésére, beszámolóira vonatkozó szabályozás egyebekben változatlan marad.
Az osztrák kormány várakozásai szerint az intézkedésnek köszönhetően ezerrel nőhet az újonnan bejegyzett cégek száma évente.
(Forrás: MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!