Könyvvezetés devizában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A változó gazdasági viszonyok és az euró bevezetésének csúszása lassan kikényszerítette, hogy a számviteli szabályok további enyhítésével lehetővé váljon a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások számára a devizában történő könyvvezetés. 2010-től van lehetőség erre.

2010-től bármely vállalkozás euróban készítheti el éves beszámolóját, ha az erre vonatkozó döntését a számviteli politikájában az üzleti év első napját megelőzően rögzítette és a létesítő okirata szerinti devizaként az eurót jelölte meg.

Fontos szabály, hogy az a vállalkozás, amely úgy dönt, hogy euróban vezeti a könyveit, az erre vonatkozó döntését csak a döntést követő ötödik üzleti évre vonatkozóan változtathatja meg, amennyiben a számviteli politikáját és a létesítő okiratát ennek megfelelően módosítja. Tehát aki 2009-ben döntött az euró alkalmazásáról, 2010–2011–2012–2013-ban köteles euróban könyvelni és csak 2014-ben térhet vissza a forintra.

A másik lehetőség 2010-től, hogy a létesítő okiratban rögzített, az eurótól eltérő devizában vezetheti az a vállalkozás a könyveit, amelynél a tevékenység elsődleges gazdasági környezetének pénzneme (a funkcionális pénznem) az eurótól eltérő deviza, feltéve, hogy bevételei, költségei és ráfordításai, valamint pénzügyi eszközei és pénzügyi kötelezettségei az előző üzleti évben és a tárgyévben külön-külön több mint 25 %-ban az adott devizában merülnek fel.

Akinek rendszeres üzleti kapcsolatai vannak külföldi vállalkozásokkal, lehetőség szerint azonos devizanemben (ebből a szempontból lényegtelen, hogy Közösségen belüli vagy harmadik országról van szó), – annak célszerű ez utóbbi lehetőséget megfontolni.

A könyvelőknek is tanulni kell

Mind a könyvelőknek, mind pedig a könyvvizsgálóknak mielőbb bele kell tanulniuk az euróban történő könyvelés – az eddigiekhez képest fordított átszámítási szabályaiba – gondolkodásmódjába, az adózási előírások betartásának egyeztetésébe, mert a kisvállalkozások tulajdonosai már ma is kedvező lehetőséget látnak az euróban történő elszámolásban.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az euróban történő könyvvezetés mellett

  • továbbra is a magyar számviteli törvény követelményeinek kell megfelelni,
  • a magyar adórendszer ezután is forintban követeli meg a bevallásokat és a befizetéseket, s ez minden adónemben részletes analitikát igényel,
  • és a vállalkozás pénzforgalmának egy része továbbra is forintban bonyolódik, amelyet át kell számítani euróra.

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvényben az adó alapjának forintban történő megállapítására vonatkozó rendelkezéseket a 80-81.§-ban találjuk. Euróban történő könyvvezetés esetén gyakorlati megfontolásból mind a számvitelben, mind pedig az általános forgalmi adó rendszerében célszerű az MNB árfolyamot választani, és az adóhatóságnak bejelenteni.

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény értelmében a társasági adóbevallást magyar nyelven, forintban kell elkészíteni. A beszámolót, könyvvezetést konvertibilis devizában készítő adózó a társasági adóbevallás adatait a Magyar Nemzeti Bank hivatalos – az adóév utolsó napján érvényes – devizaárfolyamának alapulvételével számítja át forintra.
Természetesen először annak érdemes áttérnie az euróban vagy más devizában történő könyvelésre, akinek alapvető üzleti forgalma az adott devizanemben bonyolódik.

Devizaszámlát szükséges fenntartani, melynek bankköltségeiről időben érdemes tájékozódni. Ezen kívül forintra is szüksége van a vállalkozásnak, ami vagy pro vagy kontra konvertálási költséget jelent, és ezt szintén még az áttérés előtt célszerű kalkulálni.

Ettől függetlenül a forintban lebonyolított tételek folyamatos átszámítására van szükség, ami lényegében az adott euró-árfolyam reciprokával történő szorzást jelent.
Az élet azonban nem ilyen egyszerű, különösen az általános forgalmi adó elszámolása miatt nem. Forintban számolunk el az adóhatósággal, de a kötelezettségnek devizában kell megjelennie a könyvekben.

Két fő megoldási irány lenne lehetséges: vagy az áfa összegének és adóalapjának forintban kifejezett értékét teljesen az analitika felé kellene átterelni, vagy pedig a két teljesen különböző szemlélet összeegyeztetését, könyvelési szabályainak deklarálását kellene elvégezni mielőbb,
mert a jelenlegi törvényi előírások ebben a vonatkozásban nem biztosítják a hibátlan beszámolók elkészítését a kisvállalkozások számára.

Kovácsné Álmosdy Judit cikke az Adóparadicsom magazin 2009/6. számában jelent meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.