Korlátozzák a cégek közötti készpénzfizetést


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A parlamentnek nemrég benyújtott törvényjavaslat a vállalkozások közötti készpénzfizetést havonta és szerződésenként 5 millió forintban korlátozza; a szabályozás elfogadása esetén 2013. január 1-jén lép hatályba, és az új szabályokat az ezt követően teljesített kifizetésekre kell alkalmazni – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.


Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca államtitkára kedden a parlamentben az adózást érintő törvények módosítását kezdeményező törvényjavaslat általános vitájában elmondta: a Széll Kálmán Terv 2.0-nak megfelelően, a fekete és szürkegazdaság visszaszorítása érdekében a pénzforgalmi számla nyitására kötelezett vállalkozások 2013. január elsejétől egy naptári hónapban egy szerződés alapján legfeljebb 5 millió forint értékben teljesíthetnek készpénzszolgáltatást.

Mivel szerződésenként és havonta érvényes a korlátozás, ezért a folyamatos teljesítésű ügyletek esetében sem okoz nehézséget a szabályozás betartása – olvasható az NGM közleményében.

A nemzetgazdasági tárca dokumentuma alapján a vállalkozások közötti készpénz forgalom korlátozása szakmai körökben évek óta ismert javaslat, amely sok szakember szerint eszköze lehet a feketegazdaság visszaszorításának, továbbá a gazdasági, gazdálkodási folyamatok átláthatóbbá tételének.

A korlátozás kijátszását gátolja az a szabály, amely szerint egy szerződés alapján teljesített készpénzszolgáltatásnak kell tekinteni az egyes szerződéseket abban az esetben, ha kétséget kizáróan megállapítható, hogy a felek azért kötöttek több szerződést, hogy a korlátozás megsértését leplezzék – olvasható a minisztérium közleményében.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.