Kötelező akciók a jelentős árbevétellel rendelkező élelmiszer-kereskedelmi láncoknál


A kabinet az árak letörése érdekében egy új eszköz bevezetéséről döntött görög és francia példákat megvizsgálva és legkésőbb július 1-jétől bevezetve azt. A kormányzat akciók meghirdetésére fogja kötelezni a jelentős árbevétellel rendelkező élelmiszer-kereskedelmi láncokat – közölte a kormányszóvivő.

Az alapvető élelmiszereket 20 kategóriába sorolják, ilyen lehet például a baromfihús, a sajt vagy a kenyér, a péksütemény, a zöldség, a gyümölcs és a felvágott. Az érintett kereskedelmi egységeknek valamennyi kategóriában egy-egy szabadon választott terméket kell az akciót megelőző 30 napban tapasztalt legalacsonyabb árnál legalább tíz százalékkal olcsóbban kínálni – ismertette.

Az akciókra hetente kell kijelölni a termékeket. Az akció nem vonatkozhat árstopos termékre. Az intézkedés várhatóan a jelentős árbevétellel rendelkező élelmiszerláncokat érinti majd, a legkisebb boltokra nem vonatkozik – közölte a kormányszóvivő. A részletszabályok kidolgozása folyamatban van, a tervek szerint az intézkedés legkésőbb július 1-jén lép életbe. Ha ennél előbb bevezetik, akkor még mindképpen életben lesz az árstop – magyarázta.

„Nem cél, hogy az élelmiszerláncok éppen ezekben időkben érjék el történetük legnagyobb nyereségét, nincs helye ebben a nehéz időkben a nyerészkedésnek” – fogalmazott.

Közölte azt is: szintén legkésőbb július 1-jétől lép életbe a fogyasztóvédelem és gazdasági versenyhivatal közös online árfigyelő rendszere, amely fokozza a versenyt és megakadályozza a túlárazást, hiszen a fogyasztók össze tudják majd hasonlítani az árakat.

Jelezte: az árstopok bevezetése óta több mint 6000 üzletet ellenőriztek a hatóságok és amíg marad az árstop, addig a vizsgálatok is folytatódnak országszerte. „Nincs pardon a trükközésre ezekben a nehéz időkben” – mondta, jelezve: fontos, hogy továbbra is minden kereskedő betartsa a szabályokat, mindenki az előírt mennyiségű készletet biztosítsa az előírt áron. Gulyás Gergely egy kérdésre azt felelte: az üzemanyagok árstopjára vonatkozó javaslat egyelőre nincs a kormány előtt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 2.

Szállodakomplexum épül Balatonfüreden 22,5 milliárd forintból

Balatonfüreden 22,5 milliárd forint értékű beruházással szállodakomplexum épül a belvárosban, a Le Méridien resort a tervek szerint 2025 tavaszától fogadja a vendégeket – közölte Szepesi Richárd projektalapító sajtótájékoztatón pénteken Balatonfüreden.

2023. június 2.

Szellemi alkotások az üzleti forgalomban

Dr. Borbás Máté, az SBGK Ügyvédi Iroda ügyvédje és Keményvári Bálint, az SBGK szabadalmi ügyvivője beszéltek a szellemi tulajdonnal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról és a saját tapasztalatukról a Wolters Kluwer Hungary által szervezett webináriumon május 11-én., amelyről a jelen cikkünkben számolunk be Önöknek.