Középpontban ismét a felszámolások – húszezer megszűnő cég idén


Technikai stagnálás szeptemberben, várható cégszám csökkenés októberben. Mérsékelt cégalapítási kedv, szezonális szint alatt az új cégek száma. Ismét 2 ezer felett az új felszámolások száma, idén meghaladhatja a 20 ezret. A járvány miatti elhalasztott ügyek száma egyre kisebb mértékű, a jelenlegi gazdasági helyzet lesz a felszámolási eljárások fő okozója. Nő az egyéni vállalkozások száma.

A cégtrendet az OPTEN adatai alapján technikai stagnálás jellemezte szeptemberben, de októberben már látható egy nagyobb mozgás, ami a cégszámok csökkenését hozza magával. A vizsgált hónap cégalapításai és az azt megelőző hónap megszűnéseinek viszonya határozza meg a cégszám alakulását. A szeptemberi cégalapítások kismértékben meghaladták az augusztusi megszűnéseket, így technikailag elhanyagolható mértékű cégszámnövekedés látható, ami inkább stagnálást jelent. „Az idén nem volt olyan hónap, ahol a cégalapítás egyáltalán megközelítette volna a 3 000-et és nem is gondolom, hogy megközelíti októberben – egyetlen hónap volt, ahol meghaladta a 2500-at (március) –, s mivel a megszűnések szeptemberben kismértékben maradtak csak el a 3 ezertől, nehezen tartom megkérdőjelezhetőnek a cégszámcsökkenést októberre.” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN Kft. céginformációs szakértője.

A jelenlegi cégalapítási kedv egyértelműen hanyatlott az elmúlt két évhez képest. Szeptember hónap korábban erős cégalapítási periódusnak számított, amikor az új cégek száma meghaladta a háromezret. Az elmúlt időszakban azonban szezonálisan legalább ezerrel kevesebb vállalat alakult, így most már alig haladja meg a kétezret. Az aktuális cégalapítási szám nem mutat kiugróan magas vagy alacsony értéket a járvány előtti időszakhoz képest, tendenciájában összhangban van azokkal.

Ez a tendencia nemcsak a cégalapításokra igaz, hanem a megszűnésekre is. A covid alatt szeptemberben a cégalapítások domináltak, míg korábban és jelenleg is a vállalatok megszűnései vannak túlsúlyban. Az előző években, sőt részben a járvány előtt is a cégszám csökkenése volt a jellemző trend, de a gazdaság fellendülése és a pandémia alatt nyújtott támogatás nemcsak a cégalapításokban, hanem a megszűnések elodázásában is éreztette hatását.

Ennek eredményeként egy évvel ezelőtt szeptemberben tetőzött a cégszám, majdnem elérve az 533 ezret.

Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője szerint: „A jelenlegi 522 ezret meghaladó cégszám úgy tűnik, sokkal jobban illeszkedik a gazdaság valós igényeihez, mint az elmúlt két évben, bár a tisztulási folyamat még nincs lezárva.”

Ismét az új felszámolások kapták a legnagyobb figyelmet, 2 256 új eljárás indult szeptemberben. Az év elejétől kezdve a felszámolási eljárások száma meghaladta a 16 ezret, és az októberi részadatok már arra utalnak, hogy elérte a 17 ezres szintet. Nem vagyunk messze a 20 ezres határtól, és egyre elfogadhatóbbá válik az az állítás, hogy 2023 végére ezt az értéket meghaladhatja az új felszámolási eljárások száma. Szeptemberben az új felszámolási eljárások száma megduplázódott az augusztusihoz képest, annak ellenére, hogy augusztusban már az elmúlt hat év legmagasabb szezonális száma regisztrálódott.

A járvány miatti elhalasztott ügyek száma egyre kevésbé fontos, és inkább a jelenlegi gazdasági helyzet lesz a felszámolási eljárások fő okozója. Az új felszámolási eljárásból 40%-ot tettek ki azok, akik a tavalyi év második felétől mostanáig megindított valamilyen eljárás következtében kerültek be a felszámolási eljárásba, míg májusban ez az arány még csak 24% volt. Az „új esetek” arányának 40%-ra emelkedése egyértelműen mutatja az elmúlt év gazdasági kihívásait és azok látható következményeit. Ez a 40%-os arány mintegy 900 céget érint, ami már meghaladja a 2022 szeptembere előtti évek havi átlagait.

Az egyéni vállalkozók továbbra is kiemelkedő szerepet játszanak a gazdaságban. Úgy tűnik, valamilyen lendület megjelent, hiszen tavaly decemberhez képest a számuk 20 ezerrel több, és közelítik a 600 ezres szintet, amely akár egyfajta mérföldkő is lehet. Az új vállalkozások száma februártól folyamatosan meghaladja a megszűnő vállalkozásokét. Az idei szeptember különösen figyelemre méltó, mivel az elmúlt három évben eddig ez volt az az időszak, amikor a legkevesebb egyéni vállalkozás szűnt meg, mindössze 2.918 esetben. Még érdekesebb, hogy immár három hónapja csupán körülbelül 3 ezer megszűnő vállalkozásról van szó havi szinten, ami alacsonyabb, mint az elmúlt három év átlaga. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a hónap végén szüneteltetett vállalkozások száma nőtt, de ennek üteme elmaradt a cégek számának növekedésétől, ami azt mutatja, hogy egyre több aktív egyéni vállalkozó van jelen a piacon.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) szeptemberi értéke átlagosan 10-11 százalék körül mozgott. Vármegyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten–CFI Tolna, Zala és Baranya vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Fejér és Nógrád vármegye produkálta.

Forrás: OPTEN sajtóanyaga


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).