Stagnáló lakásárak az EU ingatlanpiacain


Idén a második negyedévben a lakásárak 0,3, a bérleti díjak 0,7 százalékkal emelkedtek az EU ingatlanpiacain az előző negyedévhez képest – közölte az Eurostat legfrissebb adatai alapján a Duna House kedden.

Ezzel az Európai Unió tagállamainak ingatlanpiacán a 2022 negyedik negyedévben lezajlott trendforduló, amely véget vetett a 2015 óta tartó folyamatos áremelkedésnek, nem tartott sokáig.

Ugyanakkor jelezték, az elmúlt negyedévben érezhető, enyhe áremelkedés ellenére az ingatlanárak még nem érték el a trendforduló előtti szintet. Így 2022 második negyedévéhez mérten még mindig 1,7 százalékkal mérsékeltebbek az euró övezetben és 1,1 százalékkal alacsonyabbak az ingatlanárak az Európai Unió egészét tekintve 2023 második negyedévében az Eurostat adatai alapján.

A közlemény szerint az adatokat közlő tagállamok közül 2023 második negyedévében kilenc országban csökkentek, tizenhétben pedig emelkedtek a lakásárak egy év alatt. A legnagyobb csökkenést Németországban (9,9 százalék), Dániában (7,6 százalék) és Svédországban (6,8 százalék) regisztrálták. Miközben a legnagyobb mértékű, 13,7 százalékos növekedés Horvátországban következett be. Emellett jelentős 10,7, illetve 9,4 százalékos emelkedést regisztráltak még Bulgáriában, illetve Litvániában. A magyar ingatlanpiacon idén a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest 2,8 százalékos áremelkedés történt.

Az előző negyedévhez képest összességében továbbra is inkább az árak emelkedése jellemezte a piacot 2023 második negyedévében: tizenegy tagállamban csökkentek, míg tizenötben folytatódott az árak emelkedése. A legnagyobb áresést Szlovákiában (3,9 százalék), Luxemburgban (2,7 százalék) és Magyarországon (1,7 százalék), míg a legnagyobb, 5,1 százalékos növekedést Lettországban regisztrálták.

A közlemény idézte Benedikt Károlyt, a Duna House PR és elemzési vezetőjét, aki elmondta az európai trenddel megegyezően az elmúlt egy évben beköszöntött az árak csökkenése a magyar lakáspiacon is. A várva várt mérséklődés azonban enyhébb volt a korábbi elvárásoknál, ráadásul a gazdasági helyzet és a hitelezési nehézségek sem serkentették a vásárlási kedvet.

Az Eurostat elemzése alapján arra is kitértek, hogy 2010 és 2023 második negyedéve között a lakásárak 46, a bérleti díjak 21 százalékkal nőttek az EU-ban. A lakásárak több mint kétszeresére nőttek egyebek mellett Észtországban, Magyarországon és Csehországban is. Görögországban, Olaszországban és Cipruson figyeltek meg csökkenést, amelynek aránya 14 és 3 százalék között mozgott.

Hozzátették, hogy 2010 óta a bérleti díjak az EU-ban emelkedtek, a legnagyobb mértékben, 208 százalékkal Észtországban. Mindössze egy tagállamban, Görögországban tapasztaltak 21 százalékos csökkenést a bérleti díjakban.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 5.

A Mol adásvételi szerződést írt alá a Waberer’s 15 százalékának megvásárlására

A Mol a Waberer’s 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról írt alá megállapodást az Indotek Grouppal. A Mol és a Waberer’s a tranzakcióval egy időben stratégiai együttműködési megállapodást kötött, amellyel szorosabbra fűzik üzleti együttműködésüket a komplex logisztikai szolgáltatások, az alternatív üzemanyagok, az energiahatékonysági fejlesztések és a zöld energiaátmenet területén – jelentette be keddi közleményében a budapesti tőzsdén jegyzett olajipari nagyvállalat.

2023. december 5.

A szálláshelyeken először a szilveszter telítődik, majd a karácsony

Már dübörögnek a szilveszteri foglalások, és a karácsonyi napokra is megindult a kereslet. A trend ugyanaz, mint a korábbi években, vagyis elsőként a szilveszter telítődik, majd a karácsony, utána pedig a két ünnep közötti napok – közölte aktuális foglalási adatai alapján a Szallas.hu.