Különleges magyar ipari zóna jön létre az üzbég főváros mellett


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Speciális ipari zóna jön létre az üzbég főváros mellett, kifejezetten a magyar vállalatok igényeire szabva, amelyek itt különleges jogállással hajthatják majd végre a beruházásaikat – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Taskentben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be tárgyalásait követően, hogy az OTP nemrégiben felvásárolta az ötödik legnagyobb üzbegisztáni pénzintézetnek számító Ipoteka Bankot, márpedig a tapasztalat az, hogy ahol az OTP feltűnik, ott megnő a magyar vállalatok beruházási kedve. Így van ez most is, hiszen amióta az OTP első külföldi bankként megjelent Üzbegisztánban, azóta nyolc magyar vállalat jelezte beruházási szándékát az élelmiszeripar és a mezőgazdaság, a nukleáris ipar, a gyógyszergyártás, az egészségügyi eszközök gyártása és az építőipar területéről – tájékoztatott.

Szijjártó Péter kiemelte: erre tekintettel megegyeztek egy különleges magyar ipari zóna létrehozásáról az üzbég főváros mellett, ahol a magyar vállalatok speciális jogállással végezhetik majd beruházásaikat, később pedig gazdasági tevékenységüket. „A magyar gazdaság jövőbeni növekedésének egyik fontos eleme, hogy a magyar vállalatok mennyire tudnak majd külföldi beruházásokat végrehajtani, a külföldön megtermelt profitot pedig hogyan tudják visszaforgatni a magyar gazdaság növekedésébe” – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter többek között az üzbég miniszterelnök-helyettessel, a külügyminiszterrel, a gazdasági miniszterrel, a beruházási miniszterrel és az elnöki adminisztráció vezetőivel tárgyalt a nap folyamán.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).