Emelkedett a BUX szeptemberben
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX augusztus végéhez képest 0,1 százalékos emelkedéssel, 55 838,5 ponton zárta a szeptembert – közölte a BÉT hétfőn.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A gazdasági válság miatt egyre nagyobb a kereslet az olcsó, kereskedelmi célú ingatlanok iránt.
Győrben például az elmúlt hónapokban legalább 20 százalékkal több működési engedélyt kértek garázsboltok üzemeltetésére, mint korábban. A marcalvárosi lakótelepen szinte naponta nyílnak új garázsboltok. Nem csoda, hiszen feleannyi a bérleti díj, mint máshol. Egy három hete működő kutyakozmetika tulajdonosa például havonta 25 ezer forintot fizet. Máshol ennek a dupláját kérnék el tőle.
Az ingatlanszakértőt is meglepte, hogy megint kapósak lettek a garázsok. Szerinte egyértelműen a gazdasági válság miatt. A vállalkozók megpróbálják folyamatosan csökkenteni kiadásaikat, ezért keresnek kisebb, peremrészeken elhelyezkedő üzlethelyiségeket – mondta el a Független Hírügynökségnek Horváth Csanád ingatlanszakértő.
Élelmiszerbolt, használtruha-kereskedés és büfé. Ezek a slágerek, de internet-kávézó és ingatlanközvetítő is működik már egykori garázsokban. A bérlők azt mondják, hogy a bevásárlóközpontokkal és a nagyobb szolgáltatókkal nem tudnak és nem akarnak versenyezni. De fenntartásra, sőt időként fejlesztésre a garázsboltok is elég bevételt termelnek.
Forrás: Hírszerző
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX augusztus végéhez képest 0,1 százalékos emelkedéssel, 55 838,5 ponton zárta a szeptembert – közölte a BÉT hétfőn.
A magyar vállalkozók több mint fele átélte már azt a kellemetlen érzést, hogy késve jut a pénzéhez, és a számla lejárta után sem érkezik SMS a banki utalásról. Közel negyedük számára (24%) gyakori élmény az, hogy tartoznak nekik. A Számlázz.hu az Opinióval együttműködve készíttetett reprezentatív online felmérést a hazai vállalkozók pénzügyi helyzetéről, mindennapi nehézségeikről.
Enyhén magasabb árbevétel- és nyereségnövekedéssel tervez a hazai kkv-szektor az év elejéhez képest, de továbbra is messze az infláció alatt vannak a várakozások: átlagosan 8,6 százalékos bevétel-, és 4,4 százalékos profit reálérték növekedést valószínűsítenek a következő egy évben. A K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményeiből az is kiderül, hogy a nem túl biztató pénzügyi várakozások a beruházási szándékot is visszafogják. Jelenleg 10-ből 6 cég tervez fejlesztést a következő egy évben, ami főként informatikai beruházásokat jelent.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!