A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplője, az MD International többségi részesedésének felvásárlását a Waberer’s csoport – tájékoztatta a társaság csütörtökön.
Az MDI jól illeszkedik a magyar logisztikai vállalat portfóliójába, és hatékonyan támogatja a Waberer’s stratégiai célját, hogy a régió első számú komplex logisztikai szolgáltatójává váljon – hangsúlyozták. A tavaly októberben bejelentett akvizícióval a magyar logisztikai cég tulajdonába került az MDI 55 százalékos tulajdonrésze, a fennmaradó 45 százalékos részesedés megvásárlására pedig opciót szerzett.
Az 1997-ben alapított MDI a szerb FMCG disztribúciós piac meghatározó szereplője, fő tevékenysége a belföldi disztribúció, a közúti fuvarozás, főként a kereskedelmi láncokhoz történő kiszállítás kisteherautókkal és furgonokkal, valamint a raktározás.
A közlemény szerint az MDI erős pozícióját mutatja, hogy jellemzően 10-20 éves együttműködései vannak multinacionális és helyi partnerekkel, az általa birtokolt, kedvező lokációjú földterület pedig ideális további raktárfejlesztéshez. A cég csaknem 300 munkavállalót alkalmaz, logisztikai központjai vannak Belgrádban, Niąben, Újvidéken és Čačakban, összesen csaknem 10 ezer négyzetméteres raktárterülettel. Előzetes adatok alapján az MDI 2023-as árbevétele 55 millió, EBIT-je 2 millió euró, adózott eredménye 1,8 millió euró volt.
A tranzakcióról szóló szerződés értelmében a Waberer’s és az MDI kisebbségi tulajdonosai megállapodtak, hogy további fejlesztésekben és beruházásokban is együttműködnek.
A közlemény idézi Barna Zsoltot, a Waberer’s International Nyrt. elnök-vezérigazgatóját, aki elmondta: a csoport tavaly bemutatott stratégiáját organikus fejlesztések, illetve beruházások és akvizíciók kombinációjával kívánják elérni. Az MDI többségi tulajdonrészének felvásárlása hatékonyan támogatja ezeket célokat, és a második jelentős akvizíció a vasúti logisztika területén meghatározó pozíciójú magyar PSP csoport után.
A Waberer’s célja, hogy 2027-re a kelet-európai régió első számú komplex logisztikai szolgáltatójává váljon, így további regionális akvizíciók lehetőségét is vizsgálja – közölték.
A Waberer’s International Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír 3910 forinton zárt szerdán. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3940, a legalacsonyabb 1810 forint volt.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!