Már a közép- és nagyvállalatok 31 százaléka alkalmaz mesterséges intelligenciát (AI)


A közép- és nagyvállalatok 31 százaléka rendszeresen, további 19 százalékuk kísérleti jelleggel már most is alkalmaz valamelyik folyamatában mesterséges intelligenciát – derült ki a United Call Centers (UCC) vállalati döntéshozók körében végzett nemzetközi felméréséből. A válaszadók 38 százalék tartja úgy, hogy az AI bevezetése jelentősen javítja vállalata versenyképességét és innovációs képességét, és 44 százalékuk szerint a működés egyik kulcseleme lesz a mesterséges intelligencia.

A UCC az IBM üzleti partnereként az AI vállalati alkalmazásának főbb tényezőit mérte fel nyugat-európai és egyesült államokbeli vállalati döntéshozót elérő kérdőíves kutatásában. A kérdőívre érkező válaszuk tanúsága szerint a közepes és nagyobb méretű vállalatok fele már legalább kísérleti jelleggel alkalmazza az AI-t, és a cégek további 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ismeri, de még nem vezette be azt.

A válaszadók az egyes működési területek közül különösen az adatkezelés- és elemzés, az ügyfélszolgálat és – támogatás, valamint a marketing és az értékesítés területén vár jelentős hatást a mesterséges intelligencia alkalmazásától, de jelentős potenciált látnak a termékfejlesztés és -tervezés, illetve a pénzügyi és számviteli folyamatok fejlesztésében is.

A várható előnyöket illetően a felmérésben részt vevő döntéshozók közül az AI alkalmazás kapcsán a legtöbben a növekvő hatékonyságot és produktivitást emelték ki (94 százaléknyian), de a túlnyomó többség értékelte fontos tényezőnek a költségmegtakarítást (88%), valamint az alacsonyabb reakcióidőt és a gyorsabb döntéshozatalt (87%) is.

A döntéshozók 44 százaléka látja úgy, hogy a mesterséges intelligencia a jövőben kulcseleme lesz az üzleti stratégiának, és további 44 százalék szerint játszik majd fontos kiegészítő szerepet. A versenyképesség és innováció tekintetében 37 százaléknyian mérsékelt, 19 százaléknyian jelentős, további 19 százaléknyian pedig alapvető hatást várnak az AI bevezetésétől.

A felmérés kitért az AI-hoz kapcsolódó kihívásokra és korlátokra is. A válaszadók 38 százaléka fogalmazott meg az AI kapcsán biztonsági és adatvédelmi aggályokat, 37 százalék pedig elsősorban az emberi kapcsolatok hiányát emelte ki. Ugyanakkor a nyilatkozó döntéshozók 75 százaléka bizalmat szavazott a mesterséges intelligenciának azzal a megkötéssel, hogy rálátást szeretnének modell döntési mechanizmusaira.

A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a piaci verseny hatására a nyilvánvaló kapcsolódó előnyök miatt a közép- és nagyvállalatok körében igen gyorsan, egyre szélesebb alkalmazási körben terjed a mesterséges intelligencia – magyarázta Kopcsó Balázs, a UCC technológiai vezetője. – A bevezetést és fejlesztést a cégek eltérő módon tervezik megoldani: 19 százalékuk a belső fejlesztés és kutatás útját preferálja, 25 százalék más vállalatokkal vagy kutatóintézetekkel folytatott együttműködést tervez, miközben 50 százaléknyian külső szakértőt bíz meg ezzel a feladattal.”

Forrás: United Call Centers


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

2024. május 10.

Meghaladta a várakozásokat az OTP adózás utáni nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank idén az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 239,962 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 126 százalékkal magasabbat az előző év azonos időszakinál – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett tájékoztatóban. Az előző negyedévhez képest ez az eredmény 13 százalékos növekedés.