Márciusban elindul az azonnali átutalás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Új pénzforgalmi korszakot hoz a magyar gazdaságba a márciusban induló azonnali fizetések rendszere. A lakossági elektronikus pénzforgalom utáni tranzakciós adó kivezetése nyomán érdemben olcsóbb számlacsomagok jelenhetnek meg a piacon.

Március másodikán elindul az azonnali fizetések rendszere, valamennyi klíringtag felkészült a bevezetésére, a tesztelések alapján sikeres indulással számolnak – mondta Kovács Levente,  a Magyar Bankszövetség főtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette: az azonnali átutalás bevezetését a jegybank szabályozza és felügyeli, a bankszektor 30-40 milliárd forintot költött az új rendszerre.

Becsei András, a Magyar Bankszövetség elnöke elmondta, hogy ez a rendszer a magyar bankszektor valaha volt legnagyobb egyszeri beruházása, több százezer munkaórát fordítottak a kifejlesztésére. Úgy vélte, ez is mutatja a bankszektor elkötelezettségét a rendszer sikeressége iránt, ami új pénzforgalmi korszakot hoz a magyar gazdaságba.

Kiemelte, hogy a 10 millió forintos tranzakciós limit világviszonylatban is egyedülállónak számít alapszolgáltatásként.

A bankszövetség elnöke kifejtette, szeretnék elérni, hogy a lakossági elektronikus pénzforgalom utáni tranzakciós adó kivezetése a következő hónapokban megtörténjen. Ezt követően a bankok közötti verseny eredményeként új, a korábbiaknál lényegesen alacsonyabb árazású számlacsomagok fognak megjelenni – jelezte.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. január 22.

Megtudjuk, mennyibe kerül a bankolás

Először kaphatnak részletes kimutatást a bankolási költségeikről a magyar ügyfelek – mondta Trencsán Erika, a money.hu vezető pénzügyi szakértője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.