A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A jegybank 2 millió forintra bírságolta az ügyviteli szoftvereket fejlesztő és forgalmazó Kulcs-Soft Nyrt-t bennfentes információ haladéktalan nyilvános közzétételére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
Az MNB megtiltotta, hogy Kulcs-Soft a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendeletben foglalt, a bennfentes információ haladéktalan nyilvános közzétételére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket ismételten megsértse – tették hozzá.
A cég részvényeivel az elmúlt egy évben a BÉT-en 1150 és 2150 forint között kereskedtek, a részvény keddi záróára 1750 forint volt. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Kulcs-Soft tavalyi konszolidált árbevétele 2,2 milliárd forintra emelkedett a megelőző évi 2 milliárd forintról. Adózott eredménye 2021-ben 796 millió forintot tett ki a 2020-as 623 millió forint után.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!