MNB: 30 ezer forintost, 15 ezrest és 3 ezres érmét is kibocsátanak az évfordulókra


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közzétette 2023-as emlékérme-kibocsátási programját az MNB, a program 14 tematikában 24 emlékérmét tartalmaz, nyolc korábban megkezdett sorozat folytatását tervezi a jegybank.

Egy arany, kilenc ezüst és öt önálló színesfém emlékpénz szerepel a programban, de az emlékérmék értékközvetítő szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében a nemesfém emlékérmék színesfém változatai ezúttal is kibocsátásra kerülnek.

Az MNB idei programja röviden (IDE kattintva teljes anyag és a látványtervek megtekinthetők):

  • a himnusz megírásának 200. évfordulója – 15 000 és 3000 forint névértékű érmék, 2023. január 23.
  • Erdős Pál, magyar származású Wolf-díjas matematikusok sorozat – 7500 és 3000 forint névértékű emlékérmék, 2023. március 26.

Az emlékérme-gyűjtők, illetve abban befektetési lehetőséget látók számára a jegybank idei kibocsátási programja összetételében és kivitelezésében is sokszínűnek ígérkezik a portál szerint, mert a tematikák között jelentős történelmi, tudományos és művészeti évfordulók szerepelnek, hiszen idén ünnepli az ország a Himnusz megírásának és Petőfi Sándor születésének bicentenáriumát, valamint az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóját.

Az év első emlékérméje, a magyar kultúra napján, január 23-án érkezik, és Kölcsey Ferenc és az 1823. január 23-án keletkezett Himnusz előtt tiszteleg. Az ezüstváltozat 15 ezer, a színesfém verzió 3 ezer forintos névértéken kerül forgalomba. A Petőfi-érmék április 11-én, a magyar költészet napján vásárolhatók meg először. Az ezüstérme 30 ezer forintos, a színesfém változat 7500 forintos értékű lesz.

Petőfi Sándor legutóbb magyar pénzen a papír tízforintoson szerepelt, ezzel 1947. július 25-től lehetett fizetni. Az infláció miatt a bankjegyet 1992. szeptember 30-án kivonták a forgalomból.

Az irodalmi évfordulókat színesíti a felvilágosodás egyik legjelentősebb magyar költője, Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulója is. Olyan nagy múltú intézmény is helyet kapott a jegybank programjában, mint a fennállásának 300. évfordulóját ünneplő Magyar Nemzeti Levéltár. Az MNB emlékérme-kibocsátással fejezi ki tiszteletét és elismerését a 75 éve működő Országos Mentőszolgálat áldozatkész munkája előtt is.

Az MNB által kibocsátott forintemlékérmék alapvetően a gyűjtőket célozzák meg, de sokan részben vagy teljesen befektetési céllal is vásárolnak belőlük, mert jellemzően jól tartják az értéküket.

Forrás: MNB, portfolio.hu, vg.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.