Megegyezés született az EU és hazánk között – alacsonyabb a befagyasztott támogatási keret


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EU soros elnökségét ellátó cseh kormány hétfőn későn este bejelentette, hogy Magyarország és az EU között megoldást találtak és jóváhagyták a magyar pénzekre vonatkozó megállapodásokat. Az értesüléseket a keddi napon a kormánytagok sorban hivatalos közleményben erősik meg.

Az EU-ban hétfő este elvi egyezségre jutottak valamennyi fontos kérdésben: jóváhagyták nemcsak az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós támogatási csomagot és a 15 százalékos globális minimumadót, de az 5,8 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást tartalmazó magyar helyreállítási tervet és a jogállamisági eljárás lezárására vonatkozó javaslatot is. A döntéseket írásos megállapodásban fogják véglegesíteni a tagállamok.

Azt viszont egymástól független forrásokból úgy tudjuk, hogy csökkentik a korrupciós kockázatok miatt befagyasztani szánt magyar forrásokat. Az eredeti javaslatban három kohéziós alap 65%-a szerepelt, ami 55%-ra csökkent. A cseh elnökségtől kiszivárgott információlat a kormányzat tagjai folyamatosan kommentelik és hitelesítik. Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben kedden pl így fogalmazott: „A tagállamok meghallgatták Magyarország érveit, és kedd hajnalban elfogadták a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő uniós források lehívását lehetővé tevő magyar helyreállítási tervet”. Minden jel arra utal, hogy Brüsszelben az állandó képviselők egyezségre jutottak a magyar helyreállítási tervvel kapcsolatban, így minden célunk megvalósult, amit nyáron magunk elé tűztünk: vagyis a forrásvesztés elkerülése érdekében az év végéig meg kell egyeznünk, a Tanácsnak pedig ezt jóvá kell hagyniuk. Ez megtörténik, emellett az unió hétéves költségvetését érintő partnerségi megállapodás is aláírható – jelentette be Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter Gulyás Gergellyel közös sajtótájékoztatóján.

A dokumentumok elfogadására és írásos dokumentumok még készülnek, így a pontos részletek akkor látnak napvilágot.

Forrás: Reuters, MTI, hvg.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.