Megszületett a 2023. évi bérmegállapodás a Budapesti Közműveknél


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Budapesti Közművek (BKM) munkavállalóit képviselő reprezentatív szakszervezetek elnökei és a vezetés aláírták a társaság teljes – mintegy 4800 fős – munkavállalói állományára vonatkozó 2023. évi megállapodást – közölte a BKM csütörtökön.

Az egyezség értelmében a Budapesti Közművek – FKF Köztisztasági, FŐTÁV Távhőszolgáltatási, FŐKERT Kertészeti, BTI Temetkezési, FŐKÉTÜSZ Kéményseprőipari divíziók, valamint a támogató területek – munkavállalói átlagosan 16 százalékos alapbéremelésben részesülnek január 1-jétől – írták a közleményben.

„A sikeres megállapodás eredményeként megnyílt az út az előtt, hogy Budapest egyik legnagyobb létszámú dolgozói közösségének valamennyi munkavállalója a nehéz gazdasági körülmények ellenére megnyugtató juttatási csomagban részesüljön idén is” – fogalmaztak.

Kitértek arra is, az aláírás előzménye, hogy január 13-án az FKF Hulladékgazdálkodási divízió dolgozói esetében már létrejött az idei évre vonatkozó bérmegállapodás.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.