Mélyponton az üzleti bizalom a kkv-szektorban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Policy Agenda-Ipsos felmérése szerint mélyponton vannak a kis- és középvállalkozások (kkv) várakozásai, a cégek vezetői a 2008-as válságnál is súlyosabb krízistől tartanak.

A korábbi negyedévekhez képest főképpen a magyar gazdaságba vetett bizalom, illetve a saját cégének jövőbeli perspektívái romlottak a legnagyobb mértékben. Míg három hónappal ezelőtt még a cégvezetők 30 százaléka gondolta, hogy romlani fog a magyar gazdaság helyzete a következő félévben, addig ez az arány a legutóbbi felméréskor 64 százalékra nőtt. Az optimisták száma is kisebb lett, mivel a javulást várók aránya negyedéve még 32 százalék volt, míg legutóbb csak 11 százalék.

A cégek 46 százaléka kapacitás felesleggel számol, és minimális, 4 százalék azok aránya, akiknek a számításaik szerint szükségük lenne kapacitás bővítésére. Ezzel függ össze az is, hogy 74 szálék nem tervez a következő egy évben technológiai jellegű beruházást.

Vizsgálták a családi vállalkozások helyzetét is. A kkv-szektor nagyságrendileg felét olyan cégek teszik ki, ahol a családi tulajdon meghaladja az 50 százalékot. A családi vállalkozások nagyságrendileg a bruttó hazai termék (GDP) 15 százalékát állítják elő, a mintegy 400 ezer főt foglalkoztatnak. A kutatás szerint a családi vállalatok kkv-konjunktúra indexe hasonló a teljes kkv-szektoréhoz, 41,8 százalék.

A kis- és közép vállalatok körében végzett konjunktúra felmérés reprezentatív mintán, 700 cég vezetőjének válaszai alapján készítették el.

Forrás: MTI


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.