Mire elég egy évnyi vásárlóerő?
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Magyarország előrébb lépett az európai vásárlóerő-rangsorban, de így is csak a 30. helyen áll. A 42 országos mezőny éllovasánál 78-szor több az egy évben szabadon elkölthető fejenkénti jövedelem, mint a sereghajtónál. Az InfoTandem infografikája.
Kijelenthetjük-e, hogy aki képes megvásárolni egy hatalmas utasszállító repülőt (de akkorát ám, amelyikre a legutóbbi Újpest–Mezőkövesd bajnoki mérkőzés teljes – kereken 700 fős – szurkolótábora felfér, és még maradnak üres helyek), annak azért nem mehet rosszul? Nyilván igen. És mi a helyzet azzal a közösséggel, amelyik 23 ezer ilyen óriásgépet is be tudna szerezni (nagyjából 400 millió euró/darabos áron)? Ez első ránézésre szintén elég meggyőzően hangzik, de ha tudjuk, hogy 42 európai ország teljes lakosságának egész évnyi elkölthető jövedelméről van szó, akkor már egy kicsit nehezebb értékelni a teljesítményt.
Az ominózus összesen adat, jelesül 9,18 billió euró, akkora szám, hogy valóban nem könnyű még a nagyságrendjét sem elképzelni. Ha mégis megpróbáljuk, talán beszédesebb azt mondani: ha minden európai bedobná a közösbe, amije van – most attól tekintsünk el, hogy ez esetben egy éven át még egy kakaós csigát sem tudna venni –, akkor megközelítőleg 765 londoni olimpiát lehetne kihozni a summából (nagyjából 12 milliárd euró/darabos büdzsével kalkulálva). Azért az már valami.
Szálljunk azonban le a földre, és a GfK legfrissebb európai vásárlóerő tanulmányából vegyük inkább az egy főre jutó mutatókat. Vagyis azt, adózás után mire elég az öreg kontinensen egy-egy lakos egy évben átlagosan és elméletileg elkölthető (fogyasztásra, illetve az állandó havi kiadásokra fordítható) jövedelme. A válasz természetesen úgy kezdődik: nagyon nem mindegy, hol is él az a bizonyos lakos. Ha például Svájcban, és kedveli a magyar termékeket, akkor – a közlekedős vonalnál maradva – egy, az Alföldön frissen gyártott sportos limuzin is kitelne belőle. A harmadannyiból, 13,7 ezer euróból gazdálkodó európai átlagpolgárnak már be kellene érnie az északi országrészben, a Duna mellett összerakott kisautóval. Egy honfitársunk, a maga bő 5,5 ezer eurójával, utóbbiból is csak egy használtat remélhetne, de ha ragaszkodna az újhoz, akkor ugyanattól a márkától egy 250 köbcentis túramotor azért kijönne. Ha amúgy a fővárosban él, még üzemanyagra, komoly sisakra és térdvédőre is telne a közel 7 ezer eurójából. De ha a leggyengébb egy főre jutó vásárlóerőt (4,2 ezer eurót) mutató Szabolcs-Szatmár-Beregben lakik, akkor egy 125-ös robogóval tudná csak tartósan kiváltani a távolsági buszt. És valószínűleg kevéssé vigasztalná, hogy az alig pár kilométerre, a felmért mezőny sereghajtójának számító Ukrajnában lakó szomszédja, évi 803 (!) euróból, legfeljebb egy masszív, s valóban jól felszerelt biciklire pályázhatna.
A fentiekből annyi biztosan kitűnik: nem mi vezetünk, de nem is vagyunk a legvégén a sornak. Mindkettőt meg tudtuk volna tippelni előre is. A jó hír az, hogy Magyarország 2016-ban egy pozíciót javított az egy főre jutó vásárlóerő szerinti listán. A rossz hír, hogy így is csak a 30. helyre sikerült feljönni (az uniós tagok közül a túramotorunkkal csak a robogósok közt versenyző Romániát és Bulgáriát előzzük be). Mindeközben például egy másik szomszéd, Ausztria a hetedik, négyszer nagyobb vásárlóerővel. A példaként hozott Svájc egyébiránt csak a második; az élen az adóparadicsomként is ismert Liechtenstein található, a miénknél tizenegyszer vastagabb (63 ezer eurós) egy főre jutóval – igaz, ők csak 37 ezren vannak…
Az idén egyébként a relatív pozícióink is javult valamelyest: legutóbb még csak az európai átlag 38,4 százalékát tudtuk felmutatni, most viszont már 40,6 százalékot. Az élmezőny nagy vesztese Nagy-Britannia, amely a korábbi 6. helyről a 10. pozícióra csúszott vissza, de még így is másfélszeresét hozza az átlagnak.
