MNB: 2,5 százalék lehet a kedvezményes kamat
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A jegybank által kínált kedvezményes hiteleket a kereskedelmi bankok legfeljebb 2,5 százalékos kamat mellett folyósíthatják – derült ki a növekedési hitelprogram részleteit ismertető jegybanki sajtótájékoztatón. A program – amelyben középvállalatok is részt vehetnek – fokozhatja a bankok versenyét és 0,7 százalékponttal növelheti a GDP-t.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa keddi eseti ülésén véglegesítette a jegybank növekedési hitelprogramjának részleteit – mondta Matolcsy György sajtótájékoztatón.
A jegybankelnök Balog Ádám alelnök, és Nagy Márton ügyvezető igazgató részvételével megtartott sajtótájékoztatón arról a hitelezés ösztönzését, és a pénzügyi sérülékenység csökkentését célzó, három pillérből álló csomagról adott tájékoztatót, amelyet április elején jelentett be az MNB. A jegybankelnök szerint „jó reményekkel” várható, hogy a hazai pénzintézeti szektor legalább kétharmada részt vesz a növekedési hitelprogramban.
Matolcsy György az eseményen közölte: a bankokkal való egyeztetések következtében döntés született arról, hogy a kis- és középvállalatoknak nyújtandó, egyrészt beruházásra, pályázati önerő előteremtéséhez és forinthitel-kiváltásra, illetve devizahitel kiváltására fordítható összesen 250-250 milliárd forintos kedvezményes hitelt a kereskedelmi bankok legfeljebb 2,5 százalékos, kamatmarzsot és garanciadíjat együttesen tartalmazó kamatszint mellett folyósíthatják.
A jegybank május végéig dönt arról, hogy melyik bankok számára nyújtja a – legfeljebb 10 év lejáratú – forráshitelt. Nagy Márton ügyvezető igazgató közlése szerint a jegybank a forrásokat a kereskedelmi bankok között az úgynevezett kártyaosztásos technikával osztja szét, és ezzel viszonylag kedvezőbb helyzetbe kerülnek a kisbankok. A jegybank számára cél, hogy ne betonozza be a hitelpiac jelenlegi szerkezetét – tette hozzá.
Nagy Márton elmondta: azok a hitelintézetek vehetnek részt a programban, amelyek a kkv-k számára folyósított hitelállományuk legalább 5 százalékával pályáznak.
A kkv-k a két pillér esetében külön-külön 3 millió és 3 milliárd forint közötti összegre pályázhatnak. Matolcsy György szerint ennek felső határát a bankok javaslatára emelték fel a korábbi 400 millió forintról. Ez lehetővé teszi, hogy a középvállalatok is részt vegyenek a programban – tette hozzá.
A jegybankelnök a sajtótájékoztatón leszögezte: a program első két pillérének keretében lehetőség lesz a kkv-k számára bankváltásra, és ez fokozhatja a versenyt a pénzintézetek között.
Matolcsy György szerint a teljes program 2014 első felére is áthúzódva 0,7 százalékponttal is javíthatja a GDP-t.
Balog Ádám MNB-alelnök a program végrehajtásának ütemezését ismertetve jelezte: a jegybank május 8-ig előzetes véleményezésre küldi a hitelintézeteknek a keretszerződés-tervezeteket, és május 28-án derül ki, melyik hitelintézet mennyi forráshoz jut. A program az előzetes terveknek megfelelően június eleje és augusztus vége között fut majd.
(Forrás: MTI)
