MTÜ: egy hónap alatt 30 százalékkal nőttek a szállásfoglalások Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egy hónappal korábbival összehasonlítva áprilisban 30 százalékkal nőtt belföldön a szállásfoglalás aránya – mondta Könnyid László, az Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

A vezérigazgató-helyettes elmondta, a szakma június elejére-közepére várja a járványhelyzet enyhülését, sőt az újraindulást. A vendégek is június második felére, júliusra és augusztusra már nagy számban foglalnak szállást – tette hozzá.

A műsorban felidézték az MTÜ nemrégiben közzétett felmérését, amelyből kiderült, hogy a magyarok több mint fele tervez belföldi utazást a járvány után az idén. A válaszadók 12 százaléka úgy nyilatkozott, hogy felkeres majd valamilyen külföldi úti célt, legtöbben Horvátországot és Görögországot jelölték meg.

Könnyid László szerint a megkérdezettek fele fontosnak tartja, hogy a foglalásokat rugalmasan kezeljék a szállodák, míg negyedük szerint a második legfontosabb kérdés az egészség.

„Egyet már most kijelenthetünk, nem ugyanolyan lesz pihenni, mint az elmúlt időszakban, a járvány előtt, rengeteg dolog meg fog változni” – hangsúlyozta, hozzátéve, valószínűleg a felszolgálók szájmaszkot és kesztyűt viselnek majd, a napágyakat egymástól két méterre helyezik ki, és a strandon is figyelni kell a társadalmi távolságtartásra.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.