Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 13,0 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi kamatmeghatározó ülésén, a kamatfolyosót azonban szűkítette, a felső szélét 450 bázisponttal 25 százalékról 20,5 százalékra csökkentették.

A monetáris tanács ülésén fenntartotta a jegybanki alapkamat tavaly szeptember óta hatályos szintjét, valamint 18 százalékon tartotta az egynapos betéti kamatszintet. A kamatfolyosó alsó szélét változatlanul 12,5 százalékon hagyta a testület. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak.

A forint árfolyama a hírre nem változott.

A monetáris tanács keddi döntésével 13,0 százalékon tartotta az alapkamatot, a kamatfolyosót azonban szűkítette, a felső szélét 450 bázisponttal 25 százalékról 20,5 százalékra csökkentette. A kamatfolyosó alsó szélét változatlanul 12,5 százalékon hagyta a testület. A közlemény szerint a kamatfolyosó szűkítésére az adott lehetőséget, hogy az elmúlt időszakban külső és belső tényezők következtében folyamatosan javult a kockázati környezet és egyúttal Magyarország kockázati megítélése; a szélsőséges forgatókönyvek kockázatai csökkentek.

A jegybank a következő kamatdöntő ülések alkalmával mérlegeli a kockázati megítélés javulásának tartósságát, és ez alapján hoz döntést az egynapos eszközök kamatkondícióinak változtatásáról – írták az indoklásban. A monetáris tanács beszámolt arról is, hogy a kötelezőtartalék-rendszer átállása áprilisban gördülékenyen megtörtént. A jegybank a bankközi forintlikviditás hosszabb távú lekötését célzó eszközöket a monetáris transzmisszió erősítése érdekében a következő időszakban is alkalmazza – húzták alá.

A grémium megerősítette, hogy a következő hónapokban a fogyasztóiár-index egyre gyorsabb ütemű csökkenése várható, amihez az év közepétől a bázishatások felerősödése is hozzájárul. Az infláció 2023-ban 15,0-19,5, 2024-ben 3,0-5,0, 2025-ben pedig 2,5-3,5 százalék között alakul – vetítették előre.

A közleményben arra is kitértek, hogy magyar gazdaság idei növekedését főként a belső keresleti tényezők lassítják, a növekedés újbóli élénkülése az infláció jelentősebb csökkenésével és a beruházások felfutásával párhuzamosan az év második felében várható. A jegybanki előrejelzés alapján éves szinten a GDP 2023-ban 0,0-1,5 százalékkal, 2024-ben 3,5-4,5 százalékkal, míg 2025-ben 3,0-4,0 százalékkal bővül.

A költségvetési hiány mérséklődése idén tovább folytatódik, éves szinten 3,9 százalékos hiány várható. Az államadósság-ráta a 2022 végi 73,3 százalékos GDP-arányos szintről az idei év végére 69 százalékra, 2025 végére pedig 65 százalék közelébe csökkenhet – olvasható a közleményben.

Az MNB felhívta a figyelmet arra, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya 2023 februárjában jelentősen mérséklődött, ezzel Magyarország finanszírozási egyenlege több mint egy év után ismét pozitívvá vált. Kifejtették: a külső egyensúly javulása mögött a csökkenő energiaegyenleg, a kedvezőbbé váló cserearányok, a belföldi kereslet alkalmazkodása és az export dinamikus növekedése áll. Jövőre a normalizálódó világgazdasági környezettel, valamint az elmúlt időszakban kiépült új exportkapacitások termelésbe állásával folytatódik a külkereskedelmi egyenleg és a finanszírozási képesség javulása – jelezték előre.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).