Nielsen: csökkent a fogyasztói bizalom


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pénzügyi helyzetüket és munkahelyi kilátásaikat is kedvezőtlenebbül ítélték meg a magyar fogyasztók tavaly az utolsó negyedévben, mint egy negyedévvel korábban a Nielsen felmérése szerint.


A piackutató társaság jelentése szerint a magyar fogyasztói bizalmi index a harmadik negyedévhez képest 2 ponttal 54 pontra csökkent, így megtört a tavalyelőtt óta tartó növekedés. A felmérés ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a globális és európai átlag is 2 ponttal, 96, illetve 76 pontra csökkent.    

Magyarországon az index három összetevője közül 16 százalékról 20 százalékra nőtt azon válaszadók aránya, akik az árakat és pénzügyi lehetőségeiket megfelelőnek tartják vásárláshoz, így erősödött a vásárlási kedv.

Ellenben egy százalékkal 11 százalékra csökkent azon megkérdezettek száma, akik kedvezően ítélik meg a munkahelyi kilátásokat a következő tizenkét hónapban.

Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban –

Második, átdolgozott kiadás

A szerzők a számla és egyéb bizonylatok kiállításának, valamint az elektronikus számlázásnak az alapvető szabályait foglalják össze.

További információ és megrendelés >>

A tavaly negyedik negyedéves felmérésben részt vett magyar fogyasztók 22 százaléka derűlátó saját pénzügyi helyzete szempontjából a 2015-ös évre vonatkozóan, ami egy százalékkal kevesebb a harmadik negyedéves aránynál.

A Nielsen kutatása világszerte 60 országban vizsgálta a fogyasztói hangulatot, ezek közül csupán tizenhatban, főként Ázsiában emelkedett a fogyasztói bizalmi index a harmadik negyedévi mutatóhoz viszonyítva. Vezet továbbra is India 129-es index-szel, majd Indonézia következik 120-szal és Thaiföldé a harmadik legoptimistább hely, 111 ponttal.

A felmérésben szereplő 31 európai ország közül Oroszországban, az átlaghoz képest jóval nagyobb mértékben, 8 ponttal csökkent a negyedik negyedévben a fogyasztói bizalmi index. Ennek magyarázata, hogy a nemzeti valuta leértékelődésével az orosz fogyasztók vásárlóereje és szabadon elkölthető pénze tovább csökkent, és a Nielsen kelet-európai igazgatója, Kyriakos Kyriakou azzal számol, hogy a helyzet rosszabbodni fog 2015 első felében.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.