Nobilisé az SCD fővárosi ingatlanvagyona


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az SCD csoportba tartozó Fortis Private Equity értékesítette Budapest második és ötödik kerületében lévő ingatlanait Nobilis Kristóf egyik cégének, a vételár üzleti titok, a vevő nem kívánja kommunikálni a vásárló cég nevét.


Jászai Gellért – az SCD csoport alapítója és résztulajdonosa – az ingatlanfejlesztési piac jövedelmezőségi kilátásai, a válság és a bankok hitelezési aktivitásának további csökkenése miatt döntött úgy, hogy értékesíti budapesti ingatlanait, illetve a fejlesztés előtt álló projektjeit.

„A mai helyzetben két lehetőség közül kellett választani. Az első, hogy további befektetésekkel a megváltozott környezetben is eredményes üzemméretet és portfóliót alakítunk ki. A második, hogy eladjuk valakinek ezt a kiemelkedő színvonalú ingatlancsomagot, aki vélhetően hasonló megfontolások alapján vásárolja meg azt” – idézi a közlemény Jászai Gellért indoklását arról, hogy miért vált meg az ingatlanoktól.

Az adásvétel érinti többek között a II. kerületi Akadémia Park beruházást és a már elkészült Officium Irodaházat, a szintén II. kerületi Hárshegy utcai 2 hektáros telket. A tranzakcióval a vevőhöz kerül az V. kerületben a déli Klotild Palota, a Párizsi udvar, valamint a Szent István tér 15. szám alatti ingatlanok vásárlási joga is.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.

2024. június 14.

Májusban minden termékcsoportban nőtt az építőanyag-értékesítés volumene

Az építőanyag-piacon minden termékcsoportban nőtt az értékesítés volumene májusban, az árak azonban csökkentek, ami kedvező jel az otthonfelújítási program júniusi indulása előtt és a lakásépítési szegmens lassú, de biztos felpörgésére utal – erről Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi elnöke tájékoztatott pénteken.