Nőtt a lakás adásvételek száma júliusban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Országosan 7560 lakás adásvétele bonyolódott le az idén júliusban, öt százalékkal több a júniusinál, az adat jobb a tavalyinál és a két évvel ezelőttinél is – közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat.


A hálózat saját adatai alapján készített becslése szerint az idei júliusi adásvételek száma 5 százalékkal haladta meg az előző havit.

Tavaly ugyanekkor 7231 tranzakció zajlott, két évvel korábban pedig 6825 ingatlan cserélt gazdát júliusban.
Az idei első hét hónap forgalma 48 ezer tranzakciót mutat és a nyári hónapok – június, július – kivételével folyamatosan nő.

Tavaly júliusig ugyan 60 ezer tranzakció volt, de ebben erősen közrejátszott az év eleji végtörlesztés. Idén április óta azonban rendre nagyobb a forgalom, mint akár tavaly, vagy tavalyelőtt. 2011-ben az első hét hónapban 46 ezer adásvétel történt, 3 százalékkal kevesebb, mint az idén.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 28.

A forrásbevonásban segíti a vállalkozásokat egy új alkalmazás

Elkészült a Vállalkozói Információs Portállal (VALI) integráltan működő Forrástérkép elnevezésű alkalmazás, amely a finanszírozási lehetőségek bemutatásával segíti a vállalkozásokat, azon belül főként a mikro- és kisvállalkozásokat – közölte az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.

2023. szeptember 28.

Felkai: növelni az ökológiai művelésű területek mennyiségét

A fenntarthatóság része a mindennapoknak, a témában megfogalmazott keretek és konkrét intézkedések a teljes élelmiszerláncra hatással vannak. Szükséges a kapcsolódó folyamatok nyomonkövetése és minden érintett szereplő bevonása a döntések előkészítésébe és adaptálásába – mondta az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Felkai Beáta Olga szerdán Tapolcán.

2023. szeptember 28.

Royal Flush az IT-szektorban, avagy ami mindent visz: ransomware

Ransom malware vagy ransomware egy olyan típusú rosszindulatú program, amely megakadályozza a felhasználókat, hogy hozzáférjenek a rendszerükhöz, avagy a személyes fájljaikhoz. Rendszerint váltságdíjat követelnek a hozzáférés visszaadásáért cserébe.