Növekedéssel zárt a Pick Szeged Zrt. és Continental Dohányipari Zrt.


Pénzügyi és értékesítési szempontból is eredményes évet zárt tavaly a Continental Dohányipari Zrt., a sátoraljaújhelyi dohánygyárat tulajdonló társaság árbevétele közel 13, adózott eredménye pedig 30 százalékkal nőtt 2021-hez képest – közölte a cég szerdán. Jelentősen, 2021-es 70,679 milliárd forintról 80,28 milliárd forintra növelte értékesítésből származó nettó árbevételét tavaly a Pick Szeged Zrt. – derül ki a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett éves beszámolójából.

A magyar családi tulajdonban álló magántársaság éves beszámolója szerint árbevételük a 2021-ben realizált 56 milliárd forintról 63,7 milliárd forintra nőtt, az adózott eredmény pedig elérte a 8,2 milliárd forintot, amely harmadával meghaladja a két évvel ezelőtti 6,4 milliárd forintot.

A társaság tavaly növelni tudta a cigaretta, a természetes burkolású szivarka és az expandált dohány eladásait 2021-hez képest – írták a közleményben. Hozzátették, a fogyasztási dohány és vele együtt a hüvelyeladások – a nemzetközi piacok zsugorodását lekövetve – ugyan csökkentek, de a társaság ezen termékcsoportokban is erős pozícióval rendelkezik.

A végrehajtott fejlesztésekről szólva az írták, a közel tízmilliárd forint értékű beruházás keretében átadták a sátoraljaújhelyi dohánygyár új dohányelőkészítési-üzemcsarnokát. Emellett kiterjesztették a második dohányexpandáló-üzem működési rendjét, amely így tavaly novembertől teljes kapacitással, négy műszakos munkarendben szolgálja ki az expandált dohányra irányuló igényeket.

A közlemény idézi Füzi Csabát, a cég vezérigazgatóját, aki elmondta, 2023-ban elkezdik a dohánygyárat kiszolgáló infrastruktúra, azaz a raktárkapacitás-hiány csökkentése miatt az év elején megvásárolt, készáru-raktárnak szánt ipartelep fejlesztését.

Az 1996-ban Hódmezővásárhelyen alapított, jelenleg mintegy hétszáz munkavállalót foglalkoztató Continental Dohányipari Csoporthoz tartozik a sátoraljaújhelyi dohánygyár mellett a dohánytermeltetéssel- és feldolgozással foglalkozó szolnoki Dofer Dohányfermentáló Zrt. A társaság emellett Olaszországban, Németországban, Romániában és Szlovákiában is rendelkezik leányvállalatokkal.

Jelentősen növelte árbevételét a Pick Szeged Zrt.

Jelentősen, 2021-es 70,679 milliárd forintról 80,28 milliárd forintra növelte értékesítésből származó nettó árbevételét tavaly a Pick Szeged Zrt. – derül ki a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett éves beszámolójából.

A Bonafarm csoporthoz tartozó cég exportja tavaly 22,129 milliárd forintot tett ki, ami 8,5 százalékkal magasabb a 2021-esnél. A vállalkozás kivitelének meghatározó része, 21,61 milliárd forint értékben az Európai Unióba irányult. Németországba 13,897 milliárd forint, Csehországba 1,756 milliárd forint értékben exportált a Pick Szeged Zrt.

A húsipari cég adózott eredménye a 2021-es 10,323 milliárd forintról tavaly 6,917 milliárd forintra csökkent. A vállalkozás a beszámoló szerint 1795 munkavállalót foglalkoztatott. A cég személyi jellegű ráfordításai a 2021-es 10,9 milliárd forintról tavaly 11,2 milliárd forintra emelkedtek.

A beszámolóhoz csatolt üzleti jelentés szerint az európai, köztük a magyarországi nyershús-alapanyag piacán irányadó németországi jegyzés tavaly az év eleji 1,2 eurós kilónkénti szintről az év végére 2 euróra emelkedett, a csúcs pedig elérte a 2,1 eurót. A vállalkozás gazdálkodását jelentősen befolyásolták az orosz-ukrán háború következményei, a többi közt az energiaköltségek drasztikus – az áram esetében 100, a gáznál 189 százalékos – emelkedése. További kockázatot jelentett a környező országok mellett a Magyarországon is jelenlévő sertéspestis, valamint madárinfluenza.

A változékony üzleti környezetre a cég a portfólió optimalizálása, valamint a gyártási és logisztikai hatékonyság javítása mellett a növekvő alapanyag és feldolgozási költségek miatt végrehajtott árkorrekciós lépésekkel reagált. Így a Pick Szeged Zrt. 2022-ben is biztosítani tudta a stabil, zavartalan és eredményes gazdálkodást.

A cég tavaly a 2021-es 40 ezer tonnánál kevesebb, 37 ezer tonna húskészítményt – 9,5 ezer tonna penészes szalámit, 4,5 tonna penészmentes szárazárut és 23 ezer tonna hentesárut, bacont és sonkát – gyártott. A cég 2023-as üzleti tervében 98,2 milliárd forintos árbevételt és 8,4 milliárd forintos üzemi eredményt tűzött ki célul.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Banktudós egyetemisták kerestetnek!

Az elmúlt egy évtized alatt a bankok világában jelentős fejlődés volt megfigyelhető a modernizációt tekintve, a fiókokból és a papírokból az okostelefonokra és a digitális térbe költözött a banki szolgáltatások egy része, ami jelentős átalakulást és új szolgáltatások garmadáját hozta. A DUE Médiahálózat és az MBH Bank keresi az új generációs Banktudósokat, azokat az egyetemistákat, akik banki és pénzügyi kérdésekben a legtájékozottabbak. A Nagy Diák Banktudós Teszt egy vadonatúj vetélkedő, amely egyszerre tesztel és tanít. Az MBH Bank támogatásával megvalósuló játékban bárki részt vehet, ám az egyetemisták értékes nyereményekért mérhetik össze tudásukat.

2023. szeptember 29.

Iskolakezdéskor érdemes a zsebpénzkérdést is átgondolni – online megoldás is akad

Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat a diákoknak megtervezni, lehetőleg a szülőkkel közösen. Érdemes ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a zsebpénzükből megmaradt összeget tegyék félre jövőbeni célokra, készpénz helyett pedig környezetbarát, biztonságosabb elektromos megoldásokat használjanak. Ebben segíthetnek a különféle okoseszközök, azokon keresztül pedig például a Google Pay vagy az Apple Pay applikáció.

2023. szeptember 29.

A Duna Takarék Bank is csatlakozott az MBH Csoporthoz

Lezárult a Duna Takarék Bank Zrt. 98,46%-os közvetlen részesedésének megvásárlása. A győri központú pénzintézet ezentúl az MBH Bank Nyrt. 98,46%-os közvetlen tulajdonát képezi – tette közzé az MBH Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az ügylet a Magyar Nemzeti Bank szeptember 15-i engedélye alapján, a mai napon sikeresen megvalósult.