A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Generali csoport a tavalyihoz viszonyítva nagyobb díjbevétellel, de kisebb nyereséggel zárt az év első kilenc hónapjában – közölte a nemzetközi biztosítótársaság csütörtökön az MTI-vel.
A harmadik negyedéves pénzügyi jelentés szerint a társaság nettó eredménye 2,233 milliárd euróra csökkent a tavalyi 2,250 milliárd eurós bázishoz képest. Az oroszországi befektetések vesztesége 141 millió eurót tett ki – közölték. A bruttó díjbevétel 1,3 százalékos emelkedéssel 59,8 milliárd euróra nőtt a vagyonbiztosítások 10,3 százalékos bővülése mellett. Az életbiztosítás bruttó díjbevétele január és szeptember között 2,9 százalékkal, 7,7 milliárd euróra esett vissza az előző év azonos időszakához képest.
Szeptember végére a működési eredmény 7,8 százalékkal 4,8 milliárd euróra nőtt, az élet üzletág és a vagyonbiztosítási szegmens pozitív teljesítményének köszönhetően. A tőkehelyzetet mutató Szolvencia II ráta 223 százalékra mérséklődött a tavaly év végi 227 százalékról. A Generali 50 országban van jelen, 75 ezer alkalmazottal, mintegy 67 millió ügyfelet szolgál ki. Olaszország legnagyobb biztosítója a harmadik legnagyobb szereplő az európai piacon, bruttó díjbevétele tavaly elérte a 75,8 milliárd eurót.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!