Novemberben 3,3 százalékkal emelkedett BUX októberhez képest


Az előző hónap záróértékéhez képest a BÉT elsődleges részvénymutatója, a BUX 57 878,43 ponton fejezte be a hónapot, ez 3,3 százalékos növekedés októberhez képest – közölte a Budapesti Értéktőzsde Nyrt. (BÉT) pénteken.

A közleményben azt írták, az azonnali részvénypiac forgalma mérsékelt formát mutatott, 181 milliárd forintot tett ki, amely 8,6 milliárd forint értékű napi átlagnak felel meg.

Az elemzés szerint az energiaválság és a kelet-európai feszültségek tovább bonyolították az európai piaci környezetet, és befolyásolták a befektetési hangulatot. Kiemelték: novemberben konszolidáció volt felfedezhető, egyebek mellett azon növekvő előrejelzések hatására, miszerint az amerikai jegybank 2024 első felében csökkenteni fogja a kamatokat. Közölték: a globális összképpel szemben a hazai tőkepiac meg tudta tartani a stabilitását novemberben is, legmagasabb értékét, 58 011 pontot november 15-én érte el.

A legnagyobb, 91,8 milliárd forint értékben novemberben is az OTP Bank részvényeivel zajlott a kereskedés, ezt követte a Mol és a Richter Gedeon: előbbi 31,3 milliárd, utóbbi 28,8 milliárd forintos forgalommal zárta a novembert. A közepes kapitalizációjú papírok közül az Appeninn emelkedett ki, 63,6 százalékos részvényárfolyam-növekedéssel.

A középvállalati piacon, a BÉT Xtenden a ViVeTech Nyrt. tudhat maga mögött különösen erős hónapot, 51,9 százalékos emelkedéssel. A közlemény szerint november a csengetések terén is aktív volt: a Shopper Park Plus bevezette részvényeit a BÉT Prémium kategóriájába, ezáltal eredményesen lezajlott a Budapesti Értéktőzsde történetének első euró alapú részvénykibocsátása. Novemberben történt továbbá a Biggeorge REIT Nyrt. kereskedésindító csengetése is, részvényei a BÉT standard szekciójában debütáltak. Mindemellett a prémium kategóriában szereplő MBH Jelzálogbank is csengetéssel ünnepelte meg 20 évvel ezelőtti tőzsdei bevezetésének évfordulóját.

A befektetési szolgáltatók versenyén novemberben az Erste zárt az élen, 103,1 milliárd forinttal, a 2-3. helyet pedig a Wood & Company és a Concorde érte el 91,5 és 73,1 milliárd forinttal.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).