OC: elkerülte a vírust kísérő általános visszaesést a vidéki újlakás-piac


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Otthon Centrum megyei jogú városokban végzett legfrissebb felmérése szerint a szektor az egy évvel ezelőtti számokat hozza. Ugyanakkor a fejlesztők a bizonytalan jövő miatt sokkal óvatosabbak, figyelmeztető jel, hogy a piacon ebben a negyedévben megjelent új projektek száma egy év alatt 35 százalékkal csökkent.

Egy évvel ezelőtt az adómentes kamatbevétellel kecsegtető Magyar Állampapír Plusz, idén januártól pedig az ÁFA-kedvezmény kivezetése érintette hátrányosan az új építésű lakások piacát, amelyet tavasszal ebben a nem éppen kedvező helyzetben ért a koronavírus. Úgy tűnik azonban, hogy a vidéki lakásépítőket nem érte felkészületlenül a válság. „Nincs érdemi változás a piacon lévő projektek számában, azonban a jövőt illető bizonytalanság visszafogja a fejlesztők fantáziáját” – értékelte az Otthon Centrum legújabb felmérésének adatait Soóki-Tóth Gábor. Az elemzési vezető elmondta, a rozsdaövezetekre meghirdetett ÁFA-kedvezmény sokat ígérő, akár újra beindíthatja a nagyobb városokban a lakásépítést. Az intézkedés célja, hogy csökkenjen a vidéki településekre is jellemző városkörnyéki urbanizációs nyomás. Különösen Győr, Kecskemét vagy Pécs érintett, ezekben a városokban az átlagosnál több lehetőség kínálkozik a fejlesztésre.

Győrben például a Rába gyár egykori területén állnak jelentős területek rendelkezésre, közvetlenül a Belváros szomszédságában, Kecskemét Homokbányán az egykori laktanya terület fejlesztése kaphat újabb lendületet. Pécsett az átlagosnál is több lehetőség kínálkozik. Az Otthon Centrum felmérése szerint tucatnyi olyan terület van a városban – volt laktanya, ipari telephelyek, bányászathoz kapcsolódó területek, de akár volt fürdő, kórház szanatórium vagy vidámpark ingatlana is – amelyek alkalmasak lehetnek rozsdaövezeti lakásépítés megvalósítására.

A megyei jogú városokban végzett felmérés összesítése szerint júniusban 325 társasházi lakás projekt érhető el, ezekben 9 231 új lakás épül. „Ez az előző időszakkal szinte megegyező érték, mindössze három százalékkal több, a beruházás különböző szakaszában lévő projektet és lakást, jelent, mint három hónappal korábban” – hasonlította össze a két egymást követő negyedév adatait Soóki-Tóth Gábor, aki megjegyezte: a tavaly júniusi adattal összevetve még ennél is kisebb a különbség.

A 23 megyei jogú város közül a legtöbb beruházást Győrben, Debrecenben, Pécsett és Szegeden indították el a fejlesztők. A felsorolt négy városban található az online meghirdetett új lakás projektek majdnem a fele. Az adatok elemzése során azonban kiderült, hogy a piaci szerkezet jelentősen átalakult: amíg a megyei jogú városokban 2019 második negyedévben még 45, addig 2020 második negyedévében már csak 29 projekt indult, ami 35 százalékos csökkenést jelent. „A piacon egy év alatt jelentősen csökkent az új projektek száma, ami egyelőre azért nem járt a lakások darabszámának csökkenésével, mert az ingatlanpiacot sújtó nehézségek miatt, sok korábban indított fejlesztés beragadt. Ezek kifutása után lesz érezhető, hogy idén már kevesebb projekt indult” – árnyalta a piaci helyzetet Soóki-Tóth Gábor. Az épülő lakások száma Győrben volt a legmagasabb (1 883), majd Szeged (1 202) és Debrecen (1 088) a sorrend. A legnagyobb lakásszámú projekt továbbra is a Szegeden épülő Cédrus liget több mint 500 lakással. Ekkora, több száz lakásos projektek nem jellemzőek a vidéki nagyvárosokra. Kétszáznál több lakást egyedül a Győrben épülő Dunaville Társasház kínál. A kis léptékre jellemző, hogy az épülő projektek lakásszámának mediánja mindössze 15.

Az értékesítettségi szint jelentősen átalakult egy év alatt: amíg tavaly Debrecenben alig harmada volt elérhető az új építésű lakásoknak, idén a második negyedévben az eladatlan lakások aránya már 44 százalék volt. Egy évvel ezelőtt Érden, Nyíregyházán, Székesfehérváron, illetve Szekszárdon ugyancsak egyharmad vagy ennél kevesebb lakás volt elérhető, ám idén már – Székesfehérvár kivételével – nőtt az eladatlan lakások aránya.

A vidéki megyeszékhelyeken jellemző 602 ezer forintos fajlagos lakásár a fővárosi érték fele, ami az egy évvel ezelőttit 18 százalékkal, míg az előző negyedéves értéket 4 százalékkal haladta meg. A legdrágább Debrecen és Székesfehérvár (750 ezer Ft/m²), míg Hódmezővásárhelyen és Nagykanizsán ennek valamivel több, mint a felét éri (400 ezer forint) egy négyzetméter. A legdrágább projektet is Debrecenben kínálták (1,252 millió Ft/m²), a másik véglet egy miskolci fejlesztés volt (217 ezer Ft/m²).

Az épülő projektek és lakások főbb összefoglaló adatai a megyei jogú városokban

Város

Projektek száma

Összes épülő lakás

Összes szabad lakás

Átlagos kínálati lakásár (Ft/m2)

Szabad lakások aránya

Békéscsaba

2

24

9

424 750

37,5%

Debrecen

51

1088

480

781 569

44,1%

Eger

13

262

128

501 488

48,9%

Érd

11

143

62

598 136

43,4%

Győr

34

1883

757

561 538

40,2%

Hódmezővásárhely

2

23

6

392 246

26,1%

Kaposvár

4

74

59

510 852

79,7%

Kecskemét

15

698

422

607 235

60,5%

Miskolc

16

613

339

468 230

55,3%

Nagykanizsa

6

97

43

407 597

44,3%

Nyíregyháza

16

313

142

430 160

45,4%

Pécs

32

588

293

600 573

49,8%

Sopron

12

265

139

613 392

52,5%

Szeged

41

1202

745

577 277

62,0%

Székesfehérvár

19

570

177

742 424

31,1%

Szekszárd

1

4

2

572 549

50,0%

Szolnok

10

149

99

526 389

66,4%

Szombathely

20

653

346

538 810

53,0%

Tatabánya

6

282

115

501 838

40,8%

Veszprém

6

164

58

720 177

35,4%

Zalaegerszeg

8

136

44

500 452

32,4%

Megyei jogú városok

325

9231

4465

602 405

48,4%

Forrás: Otthon Centrum felmérés (2020. június)


Kapcsolódó cikkek

2020. május 4.

Bezuhant az ingatlanpiac áprilisban

Áprilisban 58 százalékkal esett vissza a magyarországi ingatlanpiac az egy évvel korábbihoz képest, mindössze 5971 ingatlan cserélt gazdát szemben a tavaly azonos időszaki 14 166-tal – közölte a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslését.
2020. május 13.

Élénkülhet az ingatlanpiac

A következő hetekben élénkülhet a mélypontra jutott ingatlanpiaci forgalom, ha nem nő újra a járványveszély – írta összefoglalójában a Duna House.