Az ipar fekete áprilisa – infografika Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ipar vírusválság miatti mélyrepülését a döntő súlyt képviselő feldolgozóipar súlyos visszaesése mozgatta; az alágak közül egyedül a gyógyszergyártás tudott nőni, miközben a járműgyártás ötödére esett vissza. Az InfoTandem infografikája.

A koronavírus-járvány miatti lassulás már márciusban is látszott a magyar ipar számain, de a valóban drasztikus visszaesés áprilisban következett be. A Központi Statisztikai Hivatal kimutatásai szerint a termelés volumene 36,8 százalékkal zuhant 2019 áprilisához képest, miközben a belföldi értékesítés 18,6 százalékkal, az export pedig 43 százalékkal esett.

Az iparon belül a feldolgozóipar döntő súlyt képvisel – részesedése 94 százalékos –, így nyilván alapvetően meghatározza annak teljesítményét. Márpedig a feldolgozóipar termelése mintegy 38 százalékkal múlta alul a bázist az idei negyedik hónapban. Azon belül is az ágazati produkció egytizedét jegyző járműgyártás jött ki a legrosszabbul a víruskrízisből, ahol is az üzemek teljes vagy részleges leállása miatt a termelés az egy évvel korábbinak az ötödére olvadt (a kivitel pedig 77 százalékkal csökkent). A közúti gépjárművek gyártásának volumene 94 százalékkal, a közúti jármű alkatrészeinek gyártásáé pedig 69 százalékkal fogyatkozott meg.

Aláganként azért elég változó a kép. Enni és inni például nyilván kellett a karanténban is, így az élelmiszerek, italok és dohánytermékek gyártása – amely egyébként a feldolgozóiparon belül jelentős, 16 százalékos súlyt képvisel – viszonylag jól megúszta az áprilist: termelése alig 8 százalékkal gyengült. A gyógyszerek járványhelyzet miatti betárazása pedig a gyógyszergyártást egyenesen felpörgette: egyedül ennél az alágnál nőtt a teljesítmény, méghozzá nem is kicsit, csaknem ötödével. Itt a hazai és a külpiaci kereslet egyaránt kedvezően alakult.

A visszaesés mértéke a 20–30 százalékos sávba esett a számítógépek, a gumi- és műanyagtermékek, a gépek és gépi berendezése, valamint a fémalapanyagok gyártása körében. A visszaesők közül a legkevésbé, 5,2 százalékkal a villamos berendezések gyártása lett kisebb.

Az ipari termelés minden régióban negatívba fordult; a legnagyobb mértékben, 62 százalékkal – főként a járműgyártás leállása miatt – Nyugat-Dunántúlon, míg a többi térségben 12 és 44 százalék között apadt a volumen. A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 42 százalékkal volt kisebb az idén a tavaly áprilisinál.


Kapcsolódó cikkek

2020. június 5.

Gazdasági bűnözés: élen az ügyfélcsalások – infografika

A gazdasági bűnözésről készített friss globális felmérés alapján a vállalatok 35 százaléka tapasztalt ügyfelek által elkövetett csalást az elmúlt 24 hónapban. A PwC megelőző, 2018-as kutatása során még csak 29 százalékos volt ez az arány, ám a legnagyobb mértékben épp az ügyfélcsalások szaporodtak meg azóta, így mostanra átvették a vezetést. Közvetlenül utánuk a kiberbűnözés következik, […]
2020. március 6.

Mélyponton a cégvezetők optimizmusa – infografika

A magyarországi vezérigazgatók még sohasem voltak ennyire pesszimisták sem a világgazdasági, sem a hazai kilátásokat illetően azóta, hogy a PwC önálló kutatásban méri fel a hangulatukat. Saját cége növekedésében azért a döntő többség továbbra is bízik. Az InfoTandem infografikája.
2020. április 17.

Összeomlott a fogyasztói bizalom – infografika

A koronavírus-válság kiterjedése nyomán példátlan mértékben zuhant áprilisban a Fogyasztói bizalmi index. A leginkább a munkanélküliségtől való félelem erősödött. Az InfoTandem infografikája.