OC: emelkednek az ingatlanárak az agglomerációban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elmúlt években a pandémia hatására jelentősen megnőtt a családi házak iránti kereslet. Az Otthon Centrum agglomerációs piacot elemző összesítése szerint egy év alatt minden járásában kétszámjegyű árszintemelkedés után, további 30-40 százalékkal nőttek az árak.

A budapesti és a megyei jogú városokban tapasztalt jelentős áremelkedés az agglomerációs lakáspiacot sem kerülte el, derült ki az Otthon Centrum első félévet összegző statisztikáiból. A használt házak négyzetméterára a 96 agglomerációs településen 539 ezer forintra nőtt, ami 28%-kal magasabb, mint a tavalyi évi átlag. Az Otthon Centrum közreműködésével idén értékesített használt családi házak adatai alapján egy négyzetméterre vetítve a Budakeszi járásban található települések voltak a legdrágábbak: Nagykovácsiban és Telkiben közel millió forint volt egy négyzetméter, melyet Üröm, Solymár és Budaörs követett 750 ezer forint körüli négyzetméterárral.

Általában a Budapesthez közelebbi településeken magasabbak az árak, ezen belül a főváros északi és nyugati települései számítanak a legdrágábbaknak, míg a délkeleti szektor városai a legkedvezőbb árfekvésűek. Így például Gyálon mindössze 283 ezer, Gyömrőn 389 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, míg távolabbi agglomrációs települések közül Üllőn 370 ezer, – ismertette Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője az első félév adatait.

A használt házak négyzetméterára a Budakeszi járásban Budakeszin és Budaörsön volt a legmagasabb, átlagosan 662 ezer forint. Nem sokkal maradt el Szentendre és térsége 656 ezer forinttal, valamint Pilisvörösvár és Solymár a maga 630 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagértékével. Az utóbbi években az agglomerációban az árak megduplázódtak; aki mégis olcsóbb ingatlant keres, az leginkább a délkeleti szektorban járhat sikerrel. Az Otthon Centrum adatai szerint pillanatnyilag Monor térsége a legolcsóbb, átlagosan 417 ezer forintos négyzetméterárral. A fővároshoz közeledve azonban az árak már a fél millió forintot közelítik.

Az agglomeráció minden járásában kétszámjegyű áremelkedést tapasztalt az Otthon Centrum. A legtöbb településen 30-40 százalékos az áremelkedés a tavalyi átlagárhoz képest, a csúcstartó a relatíve olcsóbb Gödöllő lett, 40 százalékos drágulással.

A használt lakások iránt mérsékeltebb kereslet mutatkozott az agglomerációban, de a lakások ára jellemzően itt is kétszámjegyű növekedést mutatott: az átlagosan 705 ezer forintos négyzetméterár 20%-kal magasabb a 2021. évi értéknél. A félmilliós fajlagos ár megszokottá vált idén, de a népszerűbb városokban, például Dunakeszin vagy Szentendrén már a 800 ezer forintos négyzetméterár tekinthető átlagosnak, míg a kicsit kedvezőbb árú Szigetszentmiklóson is 630 ezer forint volt az átlagár.


Kapcsolódó cikkek

2021. május 14.

OC: Meglódult az agglomerációs lakáspiac

Felpörgött az agglomerációban lévő használt családi házak iránti érdeklődést, a legdrágább négyzetméterár a pilisvörösvári járás településein, illetve Dunakeszi és Szentendre térségében alakult ki. Keresettek a 200 milliónál drágább luxus családi házak is, de nehéz a vevői elvárásokat a kínálattal összeegyeztetni, derült ki az Otthon Centrum agglomerációs piacot elemző összesítéséből. Az árak 5-10 százalékot emelkedtek.