Bejegyzések ingatlanárak címkével

2024. június 14. Cégvilág

Itt nőttek legnagyobbat az ingatlanárak

A money.hu legfrissebb elemzésében összefoglalta az elmúlt 5 év legdinamikusabb drágulását mutató települések top 10-es listáját. Az ingatlan.com adatai felhasználásával összeállított toplistán ott van Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye több települése is. A szakértők kitértek arra is, hogy a hitelkamatok alakulása hogyan hatottak az ingatlanárakra.

2023. július 19. Cégvilág

Negyedével nőttek az ingatlanárak a kiemelt üdülőövezetekben

Nagymértékben, a 2021-ben mért 12 százalék után tavaly együttesen 25 százalékkal nőttek a fajlagos árak Magyarország kiemelt üdülőkörzeteinek lakóingatlan- és üdülőpiacain, Budapestet nem számítva pedig ennél is nagyobb, 28 százalékos volt az emelkedés – derül ki az MBH Indexből, az MBH Csoporthoz tartozó MBH Jelzálogbank legfrissebb elemzéséből. Az egyes üdülőövezetek között azonban jelentős különbségek mutatkoztak a drágulás mértékében: míg például Mecsek és Villány térségében 40 százalékkal nőtt a négyzetméterenként fizetett átlagár, addig a Dunakanyarban stagnáltak az árak. A nyolc kiemelt üdülőövezet közül valamivel több mint 170 ezer forintos árral a Tisza-tó vidéke a legolcsóbb.

OC: emelkednek az ingatlanárak az agglomerációban
2022. augusztus 18. Cégvilág

OC: emelkednek az ingatlanárak az agglomerációban

Az elmúlt években a pandémia hatására jelentősen megnőtt a családi házak iránti kereslet. Az Otthon Centrum agglomerációs piacot elemző összesítése szerint egy év alatt minden járásában kétszámjegyű árszintemelkedés után, további 30-40 százalékkal nőttek az árak.

DH: leginkább a vidéki városokban nőttek a lakásárak
2021. november 8. Cégvilág

DH: leginkább a vidéki városokban nőttek a lakásárak

A közlemény szerint a jegybanki adatok megerősítik a Duna House piaci tapasztalatait a vidéki ingatlanpiac erősödéséről, valamint a továbbra is aktív piaci érdeklődésről. Az aktív érdeklődés a tranzakciós adatokban is megjelent a tavaszi hónapokban, a Duna House becslése alapján 2021 második negyedévében több mint 41 000 adásvétel történt Magyarországon. A tavalyi koronavírusos év eredményeihez képest ez 62 százalékos emelkedés, de az aktívabb 2018-hoz és 2019-hez képest is 3, illetve 7 százalékos növekedést jelentett április-júniusra vetítve. A Duna House az MNB lakásárindex jelentése alapján azt is megállapította, hogy a budapesti és országos árváltozások mértéke a vidékhez képest elmarad. Míg a fővárosban negyedéves szinten 3,2, éves viszonylatban pedig 9,1 százalékkal drágultak a lakások, addig az országos átlag 3,1 százalékos emelkedést mutat az első negyedévhez képest, az éves növekedési ütem pedig 13,3 százalékos. (MTI)

2019. október 24. Cégvilág

GKI: trendfordulóhoz érkezett a lakáspiac

Negatív irányú trendfordulóhoz érkezett a lakáspiac, a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb felmérése szerint Budapesten már kínálati piac van kialakulóban és az emelkedő árak korszaka is véget ért; az irodabérleti piacon ugyanakkor töretlen a bizalom.

Fordulat jöhet az ingatlanpiacon
2019. október 1. Cégvilág

Fordulat jöhet az ingatlanpiacon

Mérséklődik a kereslet Csepel és a déli agglomeráció ingatlanpiacán, miközben a kínálat egyre duzzad. Az árak már csak stagnálnak, de az újépítésűeknél akár árcsökkenés is kezdődhet – értékelt újságunkhoz eljuttatott közleményében a Balla Ingatlan.