Optimistábbak a cégvezetők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tavaszi mélyponthoz képest javultak júliusban a cégvezetők várakozásai, viszont jóval elmaradnak az egy évvel korábbitól.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) negyedéves konjunktúramutatója júliusban mínusz 6 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi mínusz 18-ról, ami azt mutatja, hogy a tavaszi mélyponthoz viszonyítva javultak júliusban a cégvezetők várakozásai – közölte az MKIK GVI.

A 2010-ben megkezdett felmérés történetében az előző negyedévben fordult elő először, hogy negatív tartományba került a mutató, ami a mostani emelkedés ellenére továbbra is fennáll.

Közölték: az előző, áprilisi eredményeket jelentősen befolyásolták a járványra és az ezzel összefüggő gazdasági leállásra vonatkozó első benyomások, a júliusi adatok pedig már a kijárási korlátozások feloldását követő újraindulással kapcsolatos tapasztalatokat is mutatják.

A negyedéves bizonytalansági mutató értéke júliusban 41 ponton áll, ami 11 ponttal alacsonyabb az előző negyedévinél. Ez arra utal, hogy a hazai vállalkozások helyzetértékelése az áprilisi, kiugró mértékű bizonytalanságot tükröző adathoz képest ismét egyöntetűbbé vált, azaz a járványhelyzetből adódó kiszámíthatatlanság a vállalatvezetői véleményekben érzékelhetően csökkent – írták.

A negyedéves konjunktúramutató értéke a kereskedelmi vállalkozások esetében a legmagasabb (+5 pont), az építőipari cégek körében +2, a gazdasági szolgáltatásokat nyújtó cégek esetében -6 pont, míg a feldolgozóipari cégek körében -9 ponttal a legalacsonyabb. Az előző negyedévhez képest a szolgáltató vállalatok esetében 15, a feldolgozóiparban 14, a kereskedelmi cégek körében 7, az építőiparban pedig 3 pontos emelkedést mértek.

A júliusi almutatókból az MKIK szerint megállapítható: a vállalkozások vezetői – az elmúlt időszak termelési szintjének kivételével – rendre lényegesen optimistábban ítélik meg a vizsgált szempontokat a 2020. áprilisi szinthez viszonyítva. Az előző negyedévhez képest a legnagyobb mértékű javulás a várható jövedelmezőség, illetve a kapacitáskihasználtság várható szintjére vonatkozóan tapasztalható. Az előző év azonos időszakához képest viszont – a kapacitáskihasználtság várható szintje kivételével, amely esetében a mutató értéke lényegében megegyezik egy évvel ezelőtti szintjével – minden mutató esetében lényegesen negatívabb a vállalatok helyzetértékelése, mint 2019 júliusában.

A júliusi adatok alapján a várható kapacitáskihasználást, illetve a létszámvárakozásokat tekintve a nagyvállalatok optimistábban ítélik meg helyzetüket a kkv-khez képest, a várható jövedelmezőség megítélése pedig azonos a két kategóriában. Ugyanakkor a kis- és középvállalkozások helyzetértékelése pozitívabb a jelenlegi és a várható üzleti helyzet, a jelenlegi jövedelmezőség, a jelenlegi rendelésállomány, a várható beruházási aktivitás, az elmúlt félév termelési szintje, valamint a várható termelési szint tekintetében.

Az intézet 2010 óta negyedévente mintegy 400 cégvezetőt kérdez meg konjunktúrafelmérésében cége üzleti helyzetéről és kilátásairól. A mutató a pozitív és a negatív helyzetértékelést adók arányának különbsége, mínusz 100 és plusz 100 közötti értékeket vehet fel. Mínusz 100-at akkor, ha minden cég negatívan, plusz 100-at akkor, ha minden cég pozitívan ítéli meg a helyzetét.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.