Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Az előző évhez képest több mint kétszeresére, 18-ról 38 százalékra nőtt azoknak a vezérigazgatóknak az aránya, akik a globális gazdaság növekedését várják a következő 12 hónapban, ugyanakkor a fokozódó technológiai és éghajlati nyomás miatt a vezetők 45 százaléka aggódik vállalata hosszú távú fennmaradása miatt – derül ki a PwC 27. Globális vezérigazgatói felméréséből.
A gazdasági visszaesésre számító vezérigazgatók aránya a tavalyi rekordmagas 73 százalékról 45 százalékra csökkent. Az inflációnak és a makrogazdasági volatilitásnak való kitettségtől 24 százalékuk tart, míg egy évvel ezelőtt 40, illetve 31 százalék volt ez az arány. A folyamatos konfliktusok ellenére a vezérigazgatók 18 százaléka érzi úgy, hogy vállalata mérsékelten vagy nagy mértékben kitett a geopolitikai konfliktusok kockázatának, ez az arány 7 százalékponttal alacsonyabb az előző évinél.
A belföldi kilátások kapcsán a világ legtöbb részén a vezérigazgatók inkább optimisták, mint pesszimisták. Ugyanakkor Nyugat-Európában csak 32 százalékuk számít növekedésére, 48 százalékuk visszaesést vár, és Észak-Amerikában is 31, illetve 52 százalék ez az arány.
A cégvezetők jellemzően az alkalmazotti létszám emelését tervezik a következő 12 hónapban, 39 százalékuk arról számolt be, hogy legalább 5 százalékkal növelnék dolgozóik számát.
A vezérigazgatók 45 százaléka úgy véli, hogy vállalata egy évtized múlva nem lesz életképes, ha a jelenlegi úton halad tovább; ez az arány 39 százalék volt egy évvel ezelőtt. A bizonytalanságot tükrözi az is, hogy a következő 12 hónapra a saját vállalatuk bevételeinek növekedését váró vezetők aránya 42-ről 37 százalékra csökkent.
A vezérigazgatók egyértelműen látják a potenciált a mesterséges intelligenciában, a megkérdezettek 70 százaléka gondolja úgy, hogy az jelentősen megváltoztatja az értékteremtés módját a következő három évben.
A felmérés szerint 58 százalékuk számít arra, hogy az MI javítja termékeik vagy szolgáltatásaik minőségét a következő 12 hónapban. A vezetők 41 százaléka várja az MI alkalmazásától a bevételek növekedését, 46 százalék számít a jövedelmezőség javulására. A PwC 2023. október 2. és november 10. között 105 országban és földrajzi területen 4702 vezérigazgatót kérdezett meg.
Forrás: PwC sajtóközleménye
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!