Óriási vagyonkoncentráció zajlik Magyarországon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elmúlt 3 évben elképesztő vagyonkoncentráció kezdődött a legtehetősebbek körében, a piramis csúcsán lévő 100 millió forint feletti állományú privátbanki számlák például csaknem kétszer annyi pénzzel rendelkeznek, mint 2017-ben – olvasható a Blochamps Capital elemzésében.

Míg 2017 elején a hazai privátbankok 3860 milliárd forintot kezeltek, 2021 első félévére ez az összeg 7000 milliárd forintra nőtt azaz 180 százalék volt az emelkedés. Bár tavaly a koronavírus-járvány hozta gazdasági visszaesés miatt Magyarország 100 legvagyonosabb vállalkozójának összvagyona 4568 milliárd forintra csökkent az előző évi 4633 miliárdról, 2021-ben ismét jelentős növekedés figyelhető meg a Blochamps Capital elemzése szerint.

“Töretlen a növekedési trend a magyar privátbanki piacon. A vírus csak pillanatnyi ‘üzemzavart’ okozott, hosszabb távon azonban a piaci hatásai semmiképp sem negatívak, hiszen a piacok élénkek és komoly hozamot termelőek voltak, míg működési szempontból a vagyonkezelési szolgáltatások a digitális megoldásoknak köszönhetően demokratizálódnak. Prognózisunk szerint januárhoz képest 2022-re a teljes privátbanki kezelt vagyon közel kétezer milliárd forinttal 8000 milliárdra nő, a leggazdagabb vállalkozók pénzügyi portfóliója pedig 4500 -ról 6100 milliárd forint fölé bővül” – mondja Karagich István, a Blochamps Capital alapítója.

vagyonosodásKasztosodik az elit

“Az elmúlt években elképesztő vagyonkoncentráció kezdődött Magyarországon. A 100 millió forint alatti számlákon tárolt összeg 2020-ig 3 év alatt 130 százalékkal nőtt, miközben a számlák száma csaknem 10 százalékkal csökkent. A 100 millió forint feletti kategóriában ennél is drasztikusabb emelkedés figyelhető meg ugyanabban a periódusban, hiszen a számlákon parkoló összeg 180 százalékkal nőtt, szinte változatlan ügyfélszámla mennyiség mellett. Ráadásul náluk ez az ütem 2021 során úgy néz ki, nemhogy lankad, de még erősödik is. Igaz mindez azt is jelzi, hogy a vagyonos rétegen belül is nyílik az olló, és gyors ‘kasztosodás’ kezdődött” – teszi hozzá Karagich István.

A Blochamps elemzése szerint jelenleg a privátbanki ügyfelek 8-9 százaléka rendelkezik a teljes hazai privátbanki vagyon 40%-a felett. 2025-re a Blochamps előrejelzései alapján akár 7000 milliárdosa és 7 magyar dollármilliárdosa is lehet az országnak.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.