Ötvenmillió forintos online csalást derített fel a BRFK és az NVSZ


Ukránokból álló bűnözői csoport ötvenmillió forintot szerzett meg online csalással, a rendőrség és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) közös akciójában hat embert vettek őrizetbe – jelentette be Farkas Péter alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdasági bűnözés elleni főosztályának vezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A csalást napjaink egyik legnépszerűbb módszerével követték el. Ennek lényege, hogy amikor valaki közösségi oldalon meghirdet egy terméket, arra gyorsan reagálnak a csalók, és jelzik, előre utalással rögtön fizetnék a vételárat, de ehhez küldenek egy linket, ahol az eladónak – a magyarázat szerint – „frissítenie kell az adatait” a szállításhoz – mondta Farkas Péter.

Az áldozatok a linken keresztül egy „bankválasztó” oldalra kerülnek, ez azonban valójában egy adathalász oldal, ahol a csalók megszerzik a bankszámlák adatait. Farkas Péter elmondta: ebben az ügyben az áldozat nemcsak saját bankszámlájához biztosított hozzáférést az online csalóknak, de a munkaadója forint- és eurószámlájához is, ezért volt 50 millió forint a kár.

Hozzátette: másfél héttel ezelőtt történt a bűncselekmény, és 24 óra alatt elfogták az első gyanúsítottakat, egy ukrán és egy magyar állampolgárt, akik a „számlanyitó strómanok” voltak, vagyis az ő számlájukra utalták a csalók a pénzt, és azt ők vették fel és váltották át dollárra, euróra, angol fontra.

A rendőrség 11 millió forint készpénzt foglalt le, ebből 28 ezret euróban, a többi forintban volt, illetve lefoglaltak ukrán hrivnyát is. A strómanok elfogása után eljutottak a számlanyitók mögött állókhoz, az ukrán állampolgárokból álló, Budapesten tevékenykedő bűnözői csoporthoz. Az elfogott hat emberből a bíróság ötöt letartóztatott, egy bűnügyi felügyeletben van.

Farkas Péter elmondta: már hat, a csoport által elkövetett bűncselekményt azonosítottak be, de ez a szám várhatóan még nőni fog. A főosztályvezető elmondta, a felderítésben részt vett a Nemzeti Védelmi Szolgálat, és jelezte, a jövőben szorosabban együttműködik a két szervezet az online csalások felderítésében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.