Pénzügyi transzformáció most vagy soha


Bár a pénzügyi vezetők digitális kompetenciája nő, a vállalatok pénzügyi folyamatait és eszközeit érintő, eddig elért változásokkal kevésbé elégedettek a szakemberek. Miközben új készségekre és munkamódszerekre, az adatok erejének kiaknázására, valamint a pénzügyi funkciók stratégiai megerősítésére van szükség ahhoz, hogy azok valós időben támogassák, mérjék és megmutassák egy társaság teljesítményét.

Akadályok a transzformáció útjában

Soha nem volt még akkora szükség adatalapú betekintésre és gyors forgatókönyv-modellezésre a döntéshozatal támogatása érdekében mint napjainkban – derül ki a 2023-as PwC Magyarországi Pénzügyi Vezetői Felmérésből. Bár a CFO-k 84%-a folyamatosan vizsgálja a belső érintettek érdekeit, mindössze 28%-uk érzi úgy, hogy a többi vezető jól érti a pénzügyi terület működését, kihívásait és látja az általa előállított értéket. Márpedig ez komoly akadálya a változásnak, hiszen a folyamatos egyeztetések jelentős energiákat vesznek el olyan, erőteljes feladatnövekedéssel járó témákról, mint az új szabályozásoknak való megfelelés (ld. globális minimumadó, ESG) és a bizonytalan gazdasági környezetből fakadó kockázatkezelés. Az előző évhez képest azonban még erősebb akadályként jelenik meg a költségek csökkentésére (2023: 75%, 2022: 62%), valamint a megfelelően képzett munkatársak megszerzésére és megtartására (2023: 75%, 2022: 64%) irányuló nyomás.

Szűk költségvetés és szakemberhiány

Bár kis mértékben bizakodóbbak a CFO-k, mint voltak 2022-ben (a tavalyi 96% helyett idén 85%-uk tart a bizonytalan gazdasági környezettől), de a céljaik elérésében változatlanul akadályozza őket a megfelelő szakemberek hiánya (71%), a projektekre allokált szűk költségvetés (71%) és a szervezet lassú reakcióideje (69%).

A megkérdezettek a szigetszerű működést (63%), a riportok elkészítésének és elemzésének erőforrásigényét (53%), valamint a folyamatszemlélet hiányát (47%) továbbra is kiemelt problémának látják a napi működés során. Az előrejelzést, illetve a kockázatok megfelelő kezelését ma leginkább likviditástervezéssel (88%), a kintlévőségek kezelésének (63%) és az ellenőrzési funkcióknak a fejlesztésével (62%), valamint preventíven az üzleti partnerek átvilágításával (61%) támogatják. A közeljövő tervei között a többségnél valamilyen új, rugalmas tervezési módszer bevezetése (59%), illetve az adatalapú előrejelzési modellek kiépítése szerepel.

Átalakuló pénzügyi csapat – avagy képzés nélkül nincs transzformáció

„A jövőben jóval nagyobb fókuszt kell kapjon a csapat átalakítása és fejlesztése. Aki „megspórolja” az új működési struktúra kialakítását, ott még 5 év múlva is az adatok előállításával, feldolgozásával és riportolásával telik majd a pénzügyi csapat munkaidejének döntő része” – hangsúlyozza Balogh Roland, a PwC tőkepiaci és számviteli tanácsadásért felelős igazgatója, a felmérés vezetője.

A szakember szintén kiemeli, hogy ugyanazokat a képességeket hiányolják csapatukból a CFO-k, mint előző évben: informatikai ismeretek, innovációs készség, változáskezelési és projektmenedzsment kompetenciák – amelyek hiánya már rövidtávon is a változás komoly akadályai lehetnek.

A jövőbeni csapat struktúráját illetően a CFO-k továbbra is a hagyományos számviteli feladatokért felelős munkatársak létszámának csökkenését és a döntéstámogató/elemző képességek térnyerését várják, ami összességében a pénzügyi funkció létszámbővülését vetíti elő a vállalatok többségénél. Ezt elsősorban a cég növekedésével (62%), az új feladatok átvételével (56%), valamint az új képességek megszerzésével (50%) indokolták.

Dinamikus pénzügyi adattáblák – hol vagytok?

Habár a CFO-k 53%-a érzi úgy, hogy komfortos az új technológiákkal, 70%-uk még mindig statikus eszközöket és formátumokat használ a rendszeres vezetői riportok elkészítéséhez. A megkérdezett cégeknek már csaknem háromnegyede (70%) alkalmaz felhőalapú megoldásokat és komplex vizualizációs eszközöket (65%), de elenyésző azok aránya (12%), akik valamilyen RPA-n (Robotic Process Automation – robotizált folyamatautomatizálás), illetve mesterséges intelligencián (9%) alapuló eszközt használnak.

Balázs Gábor, a PwC cégtársa szerint a pénzügy transzformációjához új készségekre és munkamódszerekre van szükség, amelyek támogatják a vállalatot a folyamatos alkalmazkodásban. „Kiemelten fontos a legjobb gyakorlatok figyelemmel kísérése ahhoz, hogy a pénzügyi vezetők a cég stratégiájához leginkább illeszkedő jövőbeni funkciókat alakíthassák ki. Az adatok erejének kiaknázása, a pénzügyi funkciók stratégiai megerősítése és a pénzügyi szakemberek képzése olyan értékeket szabadíthat fel a szervezetben, amely a technológia által vezérelt transzformációval a pénzügyi vezetők sikertörténete lehet” – érvel a szakember.

Módszertan: 2023 nyarán a PwC szakemberei több mint 100 magyarországi pénzügyi vezetőt kerestek fel, hogy egy online kérdőívben osszák meg véleményüket, várakozásaikat a kihívásaikról, csapatuk létszámának alakulásáról, munkatársaik készségeiről és az automatizáció terjedéséről a pénzügyi funkcióban. A kutatás ötödik alkalommal készült el Magyarországon.

Forrás: PwC sajtóanyaga


Kapcsolódó cikkek

2023. december 7.

Közös adományozásra hív az Ökomenikus Segélyszervezet és a Mastercard

Az ügyfeleket bevonva indított közös adományozási programot az Ökumenikus Segélyszervezet támogatására az MBH Bank és a Mastercard. A karitatív kampány során minden bankkártyás vásárlás után gyarapodik az MBH Bank és a Mastercard által a segélyszervezetnek adományozott összeg. A jótékonysági kampány az idei ünnepi időszakban, december 4. és 31. között zajlik, az ügyfeleknek pedig nincs más teendőjük, mint használni Mastercard bankkártyájukat.

2023. december 7.

A kiber- és digitális technológiai kockázatok az üzleti vezetők rémálma

Az üzleti vezetők 37%-a szerint vállalatuk jelentősen kitett a kiberkockázatoknak – ez alig marad el az inflációs kockázatok mögött (39%) – míg a kockázatkezelési vezetők a kiberfenyegetéseket még az inflációnál is magasabbra rangsorolják. Ennek ellenére a megkérdezettek mindössze 10%-a használ fejlett prediktív elemzéseket a kockázatkezelési folyamatok innovációjára – derül ki a PwC 2023-as Global Risk Survey felméréséből, melyben több mint 3 900 üzleti vezető vett részt a kockázatkezelés, a megfelelőség és a belső audit területéről.

2023. december 7.

Átrendeződés az ingatlanpiacon: felértékelődtek a korszerű irodák

Megtörtént a fordulat, a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb Kereskedelmiingatlan-piaci jelentése szerint a bérlők egyre inkább az alacsony üzemeltetési költségű, korszerű irodákat keresik, és ezt szem előtt tartva akár magasabb bérleti díjat is hajlandóak fizetni. A kereslet átrendeződése azoknak a property- és facility management cégeknek is kedvez, amelyek korszerű megoldásokkal, erős szakértői csapattal képesek magas színvonalú szolgáltatásokat biztosítani ügyfeleiknek. A siker egyik kulcsa a hatékony energiagazdálkodás.